Szerkesztőségi közlemény

Szerző: 
Szerkesztőség

 
Lapunkat 2007-ben indítottuk útjára, 2011-ben már közel 11 000 látogatónk volt, 17 500 látogatással és 60 000 oldalletöltéssel számolhattunk. Ezek a statisztikai adatok is igazolták a szerkesztőség azon törekvését, hogy a diktatúra politikai rendőrségének működését mind szélesebb körrel kell megismertetni a világhálón keresztül.
A lap elfogadottságát jelezte az is, hogy két alkalommal szerepelhettünk a Nemzeti Kulturális Alap Levéltári Kollégiumának meghívásos folyóirat pályázatán. Az elnyert támogatásoknak nagy szerepük volt az utóbbi két év fejlesztéseiben, és idővel – fenntartónk romló anyagi helyzete miatt – a lap fennmaradásában. A kollégium 2011 őszén is meghirdette pályázatát, azonban a Betekintő ekkor – annak ellenére, hogy az egyik legolvasottabb levéltári-történeti folyóiratról van szó – nem került be a meghívott folyóiratok közé.
A lapot fenntartó levéltár anyagi lehetőségeinek korlátai, valamint a pályázati források hiánya miatt a Betekintőt – reményeink szerint átmeneti ideig – kénytelenek vagyunk csökkentett terjedelemben megjelentetni.
Számítunk olvasóink, szerzőink megértésére.
 
A Betekintő szerkesztősége

CsatolmányMéret
2012_1_szerkesztoseg.pdf79.12 kB