Rólunk

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára fontosnak tartja, hogy minél több, a tudományos forrásközlés követelményeinek megfelelő publikáció, illetve szaktanulmány és recenzió lásson napvilágot. E törekvést példázzák monográfiáink, tanulmány- és forrásköteteink, és ezzel a céllal indítottuk 2007-ben az évente négy alkalommal megjelenő internetes folyóiratunkat, a Betekintőt. A lap címében hordja szerkesztőinek „ars poeticáját”: bepillantást kívánunk nyújtani az 1990 előtt keletkezett állambiztonsági iratokba. Maga a kifejezés, a „betekintés” az állambiztonsági szaklevéltárat létrehozó 1994. évi XXIII. törvényben még az egykori politikai rendőrség áldozatainak, az áldozatok utódainak azon jogát jelentette, hogy a személyükkel kapcsolatos állambiztonsági iratokat megismerhették, másoltathatták.

Lapunk 2017-ben immár tíz esztendős lett. Az elmúlt évtizedben örvendetes módon gyarapodott a politikai rendőrség történetére vonatkozó forrásközlések és tanulmányok, monográfiák sora. Egyre jobban elfogadottá válik az a szakmai körökben lassan konszenzussá váló vélemény, mely szerint az állambiztonsági szolgálatok története csak az adott korszak hazai és nemzetközi viszonyaiba ágyazva érthető meg. Éppen ezért szeretnék a Betekintőben az 1945 és 1990 közötti magyar és egyetemes történelemmel foglalkozó írásoknak is helyet adni. Évente két tematikus számot szeretnénk kiadni, ezekre vonatkozó publikációs felhívásainkat szintén a honlapon olvashatják.

A Betekintő korábbi felelős kiadója: Gyarmati György (2007–2017)
A lap korábbi főszerkesztői: Takács Tibor (2007–2008), Müller Rolf (2009–2010), Krahulcsán Zsolt (2011–2017)
A szerkesztőség korábbi tagjai: Cseh Gergő Bendegúz (2007–2017), Müller Rolf (2007–2012), S. Varga Katalin (2007–2008), Takács Tibor (2007–2011)

ÁBTL

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára

ÁBTL

Kéziratokkal kapcsolatos információk

BETEKINTŐ

Kiadja: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára

Felelős kiadó: Cseh Gergő Bendegúz

Főszerkesztő: Papp István

Szerkesztők: Krahulcsán Zsolt, Petrás Éva, Pócs Nándor.

Olvasószerkesztő: Tiszóczi Tamás

Angol verzió: Petrás Éva

Szerkesztőség címe: 1067 Budapest, Eötvös u. 7.

Elektronikus levélcím: betekinto@abtl.hu

ISSN: HU ISSN 1788 – 7569

Szerkesztőség

Papp István

Papp István

főszerkesztő

Petrás Éva

Petrás Éva

szerkesztő

Krahulcsán Zsolt

Krahulcsán Zsolt

szerkesztő

Pócs Nándor

Pócs Nándor

szerkesztő

magyar