Szerző:
Varga Krisztián
PDF:
Szám:
Fő témakör:
Cikk szövege:
Betekintő 2010/1.
Varga Krisztián
A politikai rendőrség és a baloldali munkásmozgalom
Wayand Tibor fogságban írt önvallomásában
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) A-795 jelzet alatt található
egy olyan dokumentum, melyet nemcsak az államvédelem 1945 utáni képviselői
használtak, de a korszakkal foglalkozó írások is bőven merítettek belőle. 1 A „Dr. Wayand
Tibor feljegyzései horthysta politikai rendőrségi munkájáról” című állambiztonsági
háttéranyag eredetileg a volt magyar királyi detektívfelügyelő „saját” V-135778 jelzetű
vizsgálati dossziéjának mellékletét képezte. Fontosságát mutatja, hogy a későbbiek
folyamán
többször
kiemelték
és
különböző
ügyek
háttérdokumentumaként
hasznosították.2 Az A-795 jelzetű „önálló kötet” a saját kezűleg írt önvallomás 96 oldal
terjedelmű legépelt változata,3 amely tartalmilag sokban különbözik Wayand másik,
elsősorban a két világháború közötti politikai rendőrség működését, intézménytörténeti
elemzését adó jegyzetétől.4
A visszaemlékezéseket megrendelő Politikai Rendészeti Osztály (PRO) számára
nemcsak az önvallomások voltak fontosak, de az írójuk személye is a kiemelt érdeklődés
középpontjában állt. A fentiek alapján okkal merülhet fel a kérdés: Ki volt és milyen
szerepet játszott Wayand Tibor a két világháború közötti államrendőrségen?
Wayand Tibor 1920-ban lépett be a Magyar Királyi Államrendőrség Budapesti
Főkapitányságához és mintegy negyed századon át végzett felderítőmunkát a politikai
nyomozó főcsoport tagjaként a munkásmozgalmi szervezetek és baloldali aktivistáik
ellen, s ennek során a rendőrség hatalmas tapasztalattal rendelkező kommunistaszakértőjévé vált. A második világháború végén amerikai hadifogságba került, majd mint
háborús bűnökkel vádolt személyt kiadták a magyar hatóságoknak. Hazahozatalát
követően többször kihallgatták,5 1945 késő őszén pedig elkészíttették vele a politikai
rendőrség működéséről szóló visszaemlékezéseit. Az egykori detektív felügyelőt 1946ban bíróság elé állították és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd 1949. április
23-án másodfokú eljárás során halálra ítélték és kivégezték.6
Az életrajzi elemekkel átszőtt önvallomásban, az eseményeket általában
kronológiai sorrendbe állítva írta le emlékeit. Részletesen szólt családi körülményeiről,
iskolaéveiről és az 1. világháborút megelőző időszak számára is „boldog békeidejének”
hangulatáról. A közvetlen szemtanú hitelességével számolt be az 1917-es orosz
forradalmakról, különösen az ország ipari központjaitól távol eső területek zavaros
eseményeiről. A három év háború és hadifogság kimeríthette az ifjú Wayandot, mivel
nem mutatott különösebb aktivitást sem az Őszirózsás Forradalomban, sem az 1919-es
politikai eseményekben. Néma szemlélője maradt az ország összeomlásának és e
zavaros időszak alatt semmilyen politikai szerepet nem vállalt. Újsághirdetés alapján még
1918-ban jelentkezett az államrendőrség detektívtestületébe, de csak 1920 júniusában
nyert felvételt.
Wayand látszólag lényegtelen epizódokat is megemlít önéletírása során, azonban
– ismerve a feljegyzés keletkezésének körülményeit 7 – itt minden egyes szónak, névnek
és cselekménynek súlya van. Az önvallomás – nem utolsó sorban a volt detektívfelügyelő
kiváló emlékezetének köszönhetően – nemcsak általánosságokat tartalmaz, hanem
konkrét neveket, eseményeket, az illető bennfentességéből adódó összefüggéseket és
kulisszatitkokat is. Vizsgálati fogságban írt feljegyzése épp ezért gondos elemző munka
tárgyát képezte az államvédelem 1945 utáni beosztottjainak részéről. 8
Az 1945-ben, negyed százados illegalitásából kilépő Magyar Kommunista Párt
(MKP) vezetőinek emlékezetében, gondolkodásmódjában mély nyomokat hagyott Horthy
Miklós kormányzó 25 éves országlása. Magyarország szovjet okkupációja után létrehozott
„demokratikus” politikai rendőrség beosztottjai, vezetése között szép számmal
megtalálhatók voltak azok az egykori illegális kommunista pártmunkások, akik az
1
ellenforradalmi
rendszer egy emberöltőnyi
uralma alatt saját bőrükön is
megtapasztalhatták az 1919–1945 között működő rendvédelmi szervek hatékonyságát.
Valószínűleg nem kevés újonnan „felszerelt” rendőr, hithű kommunista mozgalmár
gondolt korábbi szenvedéseik megbosszulására. A helyzet minden bizonnyal kecsegtető
lehetett – az önvallomásban is említett – Péter Gábornak, a Budapesti- és Tömpe
Andrásnak, a Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztály vezetőjének, akik illegális
kommunistákként személyesen is átélték a Horthy-korszak rendőrségi és csendőrségi
retorziót.9
A politikai osztályok főnökei mellett, az őket irányító pártvezetőknek a figyelmét is
felkeltette, ha az ellenforradalmi rendszer egy-egy prominens rendőri, vagy csendőri
parancsnoka „nagy fogásként” az új rezsim államvédelmének hálójába került. A párt
vezetői közül szintén nem egy volt illegális kommunistát találunk, akik még élénken
emlékeztek arra a „macska–egér játékra” mely köztük és a Horthy-korszak
állambiztonsági szolgálatainak beosztottjai között több évtizeden keresztül folyt. Ha
mindezt a lelki attitűdöt hozzáadjuk az MKP 1945 után a közigazgatásban, rendőrségen
belül elfoglalt pozíciójához,10 könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy az elfogott
rendőrök és csendőrök elleni eljárás nemcsak valós társadalmi igényt elégített ki, hanem
a korábbi politikai „bűnözők” egykori üldözőik elleni leszámolását is jelentette. A
történelmi események azonban – a levéltári források, a személyes beszámolók és a
kortárs visszaemlékezések tükrében – mindig árnyaltabb képet mutatnak.
A visszaemlékezésből alább közölt 20 oldalnyi részlet kifejezetten az 1920–30-as
évek baloldali munkásmozgalmával, a szociáldemokrata és kommunista szervezetek,
valamint a politikai rendőrség kapcsolódási pontjaival foglalkozik. Mindezt olyas valaki
írta le, aki közvetlen szemtanúja, ha úgy tetszik résztvevő megfigyelője, aktív formálója
is volt az eseményeknek. A két világháború közötti munkásmozgalomról szóló
memoárirodalomban jószerivel csak az egykori illegális pártmunkások beszámolói kaptak
nagyobb publicitást.11 E szubjektív hangvételű visszaemlékezések, többnyire a
kommunista párt apoteózisával összhangban láttatják az eseményeket és azok
szereplőit. (E szemlélet alól talán Demény Pál és Vas Zoltán visszaemlékezései képeznek
kivételt.) A kommunista mozgalom egy-egy befolyásos személyiségének önéletírásában a
történelmi események a munkásmozgalom és a politikai rendőrség antagonisztikus
ellentétpárja formájában elevenednek meg. Ugyanez a szemléletmód, ellenkező oldalról,
az egykori politikai rendőrfőnök, Hetényi Imre visszaemlékezésében is tetten érhető,
amikor a kommunista pártot diabolizálva a rendőrség bűnüldöző feladatait – és
párhuzamosan saját szerepét – domborítja ki. 12
Wayand Tibor korszakról szóló önvallomása mindezt most másfajta
megvilágításba helyezheti. A visszaemlékezés írója nemcsak a Horthy-éra politikai
rendőrségének egyik jelentékeny, az illegális kommunista pártról rengeteg információval
bíró figurája volt, hanem az 1945 utáni állambiztonsági szervek foglya is. Éppen ezért
sorainak lejegyzésében a fizikai és lelki kényszer hatása nem volt elhanyagolható, s ez
egyrészt jelentősen megkülönbözteti a munkásmozgalmi visszaemlékezések készítőitől,
vagy éppen Hetényitől, másrészt pedig komoly forráskritika tárgyává is kell tennünk
írását.
Az egykori detektív felügyelő hivatali munkáján keresztül, a szemtanú
hitelességével mutatja be a korabeli munkásmozgalmi szerveződések elleni
nyomozásokat. Feljegyzései az új állambiztonság számára egyfajta tanulmányt
jelentettek a két világháború közötti politikai rendvédelem működéséről és az azt irányító
autoritárius rendszer államvédelmi koncepcióiról, a nyomozások során használt operatív
erők, eszközök és módszerek alkalmazásáról. Ahhoz, hogy megértsük a visszaemlékezés
során leírtakat először röviden át kell tekintenünk a Horthy-rendszer politikai rendőrsége
és a baloldali munkásmozgalom között létrejött többszintű kapcsolatrendszert.
Az 1919–21 környékén formálódó, magát „keresztény-nemzeti kurzusnak”
identifikáló ellenforradalmi rendszert sokkolta az ezeréves Szent-Istváni Magyarország
összeomlása és az I. világháború elvesztését követő társadalmi-politikai mozgalmak
előretörése.
Főleg az 1919 márciusában kikiáltott Tanácsköztársaság ejtett iszonyú sebeket,
mind a hagyományos konzervatív-liberális eliten, mind a preventív ellenforradalmat és
2
diktatúrát követelő keresztény úri középosztály hivatalnoki-katonatiszti csoportjain. A
politikai életet meghatározó különféle jobboldali irányzatok képviselői a rendőrséget a
Tanácsköztársaság idején elkövetett atrocitások felelőseinek megtalálására és a vörös
terrorban részt vett személyek megbüntetésére, de egyszersmind a társadalmi
mozgalmakkal azonosított „bolsevizmussal” történő leszámolásra ösztökélték. 13 A
Kommünben fontosabb szerepet játszó szociáldemokrata és kommunista politikusok egy
része külföldre emigrált a fokozódó rendőrségi zaklatások, és a fehérterror elől. Az
egymást követő kormányok mindegyike hivatkozott a törvényességre, ez azonban, sem a
rendőrségi, sem a katonai nyomozások módszereit nem befolyásolta érdemben. 14 A
bosszú, a személyes sérelmek inspirálta leszámolás érzése, összekeveredett a
jogállamiságra kényes állami igazságszolgáltatással, ami a munkásmozgalom minden
irányzatát, majd minden exponensét valamilyen formában sújtotta. 15
A rendőrség nyomozásait a régi, dualizmuskori államrendészeti elvek határozták
meg, ami elsősorban a társadalmi mozgalmak, főleg a baloldali munkásmozgalom
kriminalizálásában nyert kifejezést.16 A nyomozásokat végző, Magyar Királyi
Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Nyomozó Főcsoportja ezért
minden munkásmozgalmi szervezetet, és aktivistát potenciális bűnelkövetőként,
köztörvényes bűnözőként tartott nyilván, függetlenül attól, hogy az illető milyen politikai
tevékenységet fejtett ki valójában. 17 E mozgalmak megítélése akkor módosult némileg,
amikor a Nemzetgyűlés elfogadta „az állami és társadalmi rend hatékonyabb védelmével”
foglalkozó 1921. évi III. törvényt. A rendtörvénynek, vagy államtörvénynek titulált
jogszabály kimondta, hogy minden „az állam és társadalom törvényes rendjének
erőszakos felforgatására vagy megsemmisítésére, különösen valamely társadalmi osztály
kizárólagos uralmának erőszakos létesítésére irányuló” mozgalom és szervezkedés
bűncselekménynek minősül, ezért az államellenes cselekmények elkövetői ellen akár a
több éves börtönbüntetés is indokolt lehet. A törvény a radikális, osztályharcos
társadalmi mozgalmak törvényen kívül helyezésével, egyértelműen a kommunista párt
elleni rendőrségi, igazságszolgáltatási fellépés jogi hátterét teremtette meg. Annál is
inkább, mivel a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) kiegyezett a konzervatívjobboldali rezsimmel (az 1921 decemberében megkötött Bethlen–Peyer paktum), ezért
szervezeteik, a párt parlamenti frakciója legális keretek között működhettek tovább. A
törvényi szabályozás azonban nem akadályozta meg a rendőrséget abban, hogy
preventív céllal megfigyelje az engedélyezett munkás és más baloldali szervezeteket. 18
A bizalmas nyomozások a baloldali egyesületekben ténykedő „bolsevistagyanús
elemek” kiszűrésére vonatkoztak, így a szociáldemokrata szervezetek mellett olyan civil
kezdeményezéseket is megfigyelés alá helyeztek, mint pl. az Alkoholellenes
Munkásszövetség, a Magyarországi Eszperantista Munkások Egyesülete, vagy a
Természetbarátok Turista Egyesülete. 19 Nyílt nyomozások elrendelésére (házkutatások,
kihallgatások, kényszerintézkedések, stb.) azonban csak ritkán került sor a legális
baloldali szervezetek tagjai ellen. Tömeges letartóztatásokra, a rendszer rendvédelmi és
igazságszolgáltatási szervei által végrehajtott represszióra – a tárgyalt korszakban –
kifejezetten csak a kommunista mozgalom aktivistáinak kellett számítaniuk. A különböző
jobboldali,
szélsőjobboldali
politikai
áramlatok
az
1918–1919-es
események
megismétlődésétől tartva, minden „bolsevikszerű” politikai képződményt ab ovo
igyekeztek kirekeszteni, de legalább is megfelelő államrendészeti kontroll alatt tartani.
Félelmeiknek
komoly
táptalajt
adott
a
kommunista
párt
világforradalmat,
internacionalizmust és proletárdiktatúrát hirdető agresszív politikai propagandája, a zsidó
származású személyek mozgalmon belüli felülreprezentáltsága, valamint a külföldiszálakból következő Moszkvából irányított összeesküvés mítosza. Mindezen okok miatt
Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) a rendszer első számú közellenségének lett
kikiáltva.
A párt a kommün bukását követően külföldön, Bécsben, Berlinben és Moszkvában
rendezte szétzilálódott sorait, majd az 1920-as évek elején több száz aktivistát küldött
pártszervező
munkára
Magyarországra.20
A
tapasztalatlanul,
de
hatalmas
küldetéstudattal felvértezve megérkező idealista fiatalok csoportjai nem ismerték a
magyarországi politikai terepet, előkészületlenül vágtak bele a pártépítés bonyolult és
nagy körültekintést igénylő feladataiba. Ezért törvényszerű volt, hogy a rendőrség előbb-
3
utóbb felfigyel rájuk.21 A konszolidációt elvégző Bethlen-kormány viszonylagos stabilitást
hozott az ország életébe, így a II. Tanácsköztársaság kikiáltásáért és az azonnali
forradalom megvalósításáért küzdő aktivisták kedvezőtlen fogadtatásban – társadalmi
elutasításban és rendőrségi retorzióban egyaránt – részesültek. 22 Az általános
jobbratolódás légköre, Trianonért és a háborús összeomlásért a kormánypropaganda
szintjén is felelőssé tett munkásmozgalom korlátozott mozgástere, valamint a párt
„időszerűtlen” követelései lehetetlenné tették a széles tömegekre hatni tudó kommunista
párt létrejöttét. Ehhez jött még az említett rendtörvény, valamit a politikai rendőrség
hatékony fellépése, melynek következtében tömegesen buktak le az illegalitás béklyóiban
tevékenykedő mozgalmárok.23 A pártsejtekben és az illegalitás szabályai szerint működő
hazai párttagok emellett elővigyázatlanságból helyrehozhatatlan konspirációs hibákat is
elkövettek.24 Súlyosbította a helyzetet, hogy a kommunista emigráció megosztott volt,
ezért ellentétes értelmű utasításaik – azon túl, hogy több esetben a helyzet teljes
félreismeréséről tanúskodtak – nem egyszer döntően hozzájárultak a pártépítés
sikertelenségéhez.25 Az emigráns központokban lévő pártvezetők acsarkodása szintén
nem könnyítette meg a magyarországi illegális szervezetek dolgát, de nem segített az
sem, hogy a Kommunista (III.) Internacionálé (Komintern) sem volt képes úrrá lenni a
„magyar-ügyön” és olyanokra bízta a vezetést, akik tovább rontottak a párt amúgy is
labilis helyzetén.26
A jelentősebb szervezkedések közül lebukott az Andics Erzsébet, Berei Andor és a
Gerő Ernő vezette csoportosulás, akiket később a Szovjetunió cserélt ki magyar
hadifoglyokra. Nagy, nemzetközi hírverést kapott az 1925 szeptemberében letartóztatott
Rákosi Mátyás és Vas Zoltán ügye, akiknek az életét a nemzetközi sajtó és a Komintern
segítségével sikerült megmentenie a KMP-nek. Ugyanezen sors várt az 1925 áprilisában
zászlót bontott Magyarországi Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagjaira, akiket először a
szociáldemokrata párt gyengítése céljából engedtek szervezkedni, majd mikor már elég
sok kommunista kapott helyet a párt vezetőségében lecsapott rájuk a politikai rendőrség.
A tömeges őrizetbe vételek és letartóztatások több száz embert érintettek. 27 Az MSZMP
és a későbbi illegális kommunista szervezkedések ellehetetlenítéséhez azonban a külföldi
emigráció ügyetlensége is hozzájárult. 1926 decemberében a Kun Béla és Komor Imre
által véletlenül egy bécsi taxi hátsó ülésén hagyott aktatáskában lévő iratok többek
között az MSZMP-ben tevékenykedők adatait tartalmazták. Az iratok másolata a magyar
konzulátuson keresztül egyenesen a budapesti rendőrségen landolt. A párt vezetői –
néhány nap után visszakapva a táskát – belenyugodtak a dokumentumok
„érintetlenségébe”, nem is sejtve, hogy felelőtlenségükkel ők maguk járultak hozzá a
politikai főcsoport újabb sikereihez. Minderről a KMP csak később, a lebukásokat
követően szerzett tudomást.28
A 20-as évek végére – a rendszer stabilizációjával összhangban – a rendőrség
minden fronton visszaszorította az illegális kommunista szervezeteket. A világválság
begyűrűzésével azonban új erőre kaptak a bal, illetve jobboldali radikális politikai
mozgalmak. A biatorbágyi vasúti híd 1931. szeptemberi felrobbantása ürügyén
bevezettet statárium, jelentősen megnehezítette a baloldali pártok mozgásterét. Magával
a merénylettel is először a kommunista pártot gyanúsította a rendőrség, 29 de a nyomozás
végül is más irányt vett. Később azonban újabb, a párt szempontjából ezúttal végzetes
kimenetelű letartóztatási hullám vette kezdetét, mivel az érvényben lévő statárium
időszaka alatt a rendőrség nagyarányú kommunista szervezkedés nyomaira bukkant. A
büntetőeljárás során őrizetbe vették a párt titkárságát; Karikás Frigyest, Kilián Györgyöt,
Sallai Istvánt és Fürst Sándort. A szervezkedésben vezető szerepet játszó utóbbi két
pártvezetőt a nemzetközi tiltakozás ellenére a rögtönítélő bíróság 1932. július 29-én
halálra ítélte, majd még aznap mindkettőjüket kivégezték.
Az általános defenzívába szorult KMP a szociáldemokrata szakszervezetekben
próbált tömegtámogatást kicsikarni, sikertelenül. Az 1920-as évek végének és az 1930as évek elejének kommunista mozgalmára jellemző szociáldemokrata-ellenesség, szektás
politikai magatartás és a proletárdiktatúra azonnali megvalósításának jelszava
elijesztette az MSZDP-vel amúgy egyre elégedetlenebbé váló, potenciálisan a
kommunista mozgalomhoz csatlakozni kívánó munkásokat. A sorozatos lebukások és a
fokozódó rendőri-csendőri elnyomás, valamint a Kominternben megváltozott új
4
irányvonal meghirdetése következtében fellépő zavarodottság, a párt működésének
beszüntetésére ösztökélte a vezetést.30 A néhány száz tagnál többet felvonultatni
képtelen,31 illegális sejtrendszerben, főleg értelmiségieket tömörítő párt a 30-as évek
közepére kifulladt. 1936-ban a KMP Központi Bizottsága feloszlatta önmagát, ezzel
átmenetileg megszűnt az illegális párt szervezeti háttere Magyarországon. 32
A magyarországi kommunista mozgalmat azonban hiba volna a hivatalos
kommunista párt monopóliumának tekinteni. A Komintern és Moszkva gyámsága alól
szerencsésen kihátráló Demény-mozgalom az 1920-as évek végére önálló szervezeti
háttérrel rendelkező kommunista „frakcióvá” alakult át melyet a rendőrség sem tudott
felszámolni. Ugyanez vonatkozott a Weisshaus Aladár vezetette „népmozgalomra”, amely
szintén megőrizte szellemi és szervezeti különállását a Kommunisták Magyarországi
Pártjától.33
Nem tartozott a hivatalos kommunista irányvonalhoz más, az 1920–30-as
években működött radikális, szélsőbaloldali csoportosulás sem. E kicsiny forradalmi
csoportok a Nyugat-Európában jelentős tömegtámogatottságot maguk mögött tudó ún.
baloldali kommunista irányzatok valamelyikéhez tartozó anarcho-kommunista vagy
tanácskommunista elképzeléseket próbálták átültetni – nem sok sikerrel – a magyar
politikai életbe.34 A munkásmozgalom perifériáján tevékenykedő, zömmel munkanélküli,
vagy ifjúmunkás társaságok, eszmeileg és cselekvési formájukat tekintve is sokat
merítettek a moszkovita kommunizmustól balra álló forradalmi ideológiákból. 35 Radikális
programjuk és még radikálisabb fellépéseik, nemcsak az uralkodó jobboldali rendszer
ellen irányultak. A „balosok” egyaránt elutasították a polgári demokratikus intézmények
létjogosultságát és a szociáldemokrácia „megalkuvó” politikáját, de nyíltan támadták a
„vörös fasiszta”36 Szovjetunió hazai követőit is. A rendőrség azonban nagyon hamar
felszámolta a „tett propagandáját” űző csoportokat és képviselőit, mint az „anarchobolsevik”37 Sztaron Sándort, a trockista és tanácskommunista nézeteket valló egykori
ifjúkommunista funkcionárius Hartstein Iván vezette Magyarországi Baloldali
Kommunisták Szövetségét (MBKSZ), valamint a szimbolikus robbantásos merényleteket
végrehajtó anarcho-kommunista Schiess József csoportját. 38
Az említett csoportok ideológiai-, szervezeti hovatartozásáról a politikai
rendőrségnek konkrét információi voltak. 39 Eszerint pontosan tudták azt, hogy a zajos,
forradalmi akciókat elkövető társaságok nem veszélyeztették ténylegesen az uralkodó elit
hatalmát, mivel egyrészt társadalmi támogatottságuk elenyésző volt, másrészt a
szélsőbalos csoportok teljesen függetlenek voltak a Kominterntől és a Szovjetuniótól. Ha
némely tagjuk rendelkezett is külföldi kapcsolattal, az elsősorban a hivatalos kommunista
világpárttal többnyire élesen szembenálló radikális baloldali pártokhoz és mozgalmakhoz
volt köthető.40 Ezért nem lehetett őket azzal vádolni, hogy moszkovita ügynökök
volnának. Mindezzel a rendőrség is tisztában volt, éppen ezért nem forszírozta a
szokásos szenzációs sajtóhírek megjelenését az újabb nemzetközi kommunista
összesküvésről.41
A KMP által lenézett és a rendőrség provokátorainak, „jobb esetben” fasisztáknak
bélyegzett szélsőbaloldali csoportokba mindazonáltal a rendőrség emberei nem sok
sikerrel tudtak ügynököket beépíteni. 42 Ezzel szemben a KMP soraiból több, nem ritkán
provokációs céllal telepített informátor szállította a fontos adatokat a politikai osztály
részére. Hetényi Imre és Sombor–Schweinitzer József irányítása alatt a politikai osztály
beosztottjai a legtöbb szervezkedést belülről, olyan „sztárbesúgók” segítségével
számolták fel, mint a Rákosit lebuktató Sámuel Lajos, az 1930-as évek illegális
szervezkedéseiben otthonosan mozgó Bénisz Sámuel, vagy a Wayand által is említett
Szántó Nagy István és Oancz József.43
Hasonló módszereket alkalmazott a politikai nyomozásokba 1930-tól bekapcsolódó
Magyar Királyi Csendőrség Nyomozó Osztályparancsnokság is, amely a bizalmi emberek
alkalmazása mellett fedett állományú csendőrnyomozókat is beépített a kommunista
szervezkedésekbe.44
Az ügynöki munka révén is bomlasztott sejtek képtelenek voltak hosszú távon
tömegmozgalmat kiépíteni. A rendvédelmi szervek olyannyira hatékonyan végezték
feladatukat, hogy szinte minden kommunista szervezkedést, államellenes „vonalat” jó
időre megbénítottak.45 A szakmailag képzett „rendőrnyomozók” a felfedező, figyelő és
5
ellenőrző szolgálatuk alkalmával hatalmas gyakorlatra tettek szert. A célszemély
kapcsolatrendszerének megfigyelését, feltárását végző detektívek kiválóan helyezték
szinkronba a puhatolásoknál összegyűjtött információikat, a hálózati úton beszerzett és
az operatív technikai eszközök által biztosított adatokkal. 46 A kapott információk
feldolgozása és kiértékelése az esetek nagy számában vezettet a nyílt nyomozás
elrendeléséhez.47
A „lefigyelt”, majd előállított baloldali személyekkel szemben sokszor alkalmazták
a brutális kényszervallatást.48 Az ily módon „megpuhított” gyanúsítottól már a rendőrség
fogalmazáskarbeli tisztviselője vette fel a többnyire beismerő vallomást tartalmazó
jegyzőkönyvet, ami sokszor megegyezett a titkos információgyűjtés alkalmával rögzített
adatokkal. Amennyiben a nyomozásban megszerzett bizonyítékok elegendőek voltak a
vádemeléshez, a rendőrség átadta az ügyet az ügyészségnek.
Az 1932-től országos hatáskörű Magyar Királyi Államrendőrség Politikai Rendészeti
Osztálya az ellenforradalmi rendszer erős tartópillérjének bizonyult. A szerv a rendszer
fennállása időszakában a tulajdonképpeni polgári titkosszolgálatok szerepét is betöltötte.
Hetényi és Sombor-Schweinitzer erőfeszítéseinek köszönhetően az osztály sikereit
nemcsak a baloldali szervezetek tapasztalhatták meg, de az egész államigazgatásban,
sőt a külföldi társszerveknél is komoly reputációja volt a magyar politikai rendőrségnek.
Míg a magyarországi kommunista mozgalom a 30-as évek közepére a nagy nyilvánosság
elől gyakorlatilag eltűnt, addig a politikai osztály a fénykorát élte.
***
A forrásközlésben szereplő rendőrök, csendőrök és katonatisztek rendfokozatait és
beosztásait igyekeztem a korabeli terminológia szerint leírni. A csendőr és katonatiszti
állományt tekintve az egységes rangosztályok feltüntetése – a ma használatos katonai
rendfokozatoknak megfelelően – nem okozott különösebb problémát. Azonban az
államrendőrségen, mint polgári hatóságon másfajta rangosztályok és rendfokozatok
léteztek, amelyek közül néhány alkalmasint jelentős félreértésekre adhat okot. Így
rendőr „főkapitányhelyettes” (az eredeti helyesírási szabály szerint egybeírva) terminus,
amely rendfokozatot és nem egy szervezeti egység vezető beosztását jelölte. Hetényi
Imre a „főkapitányhelyettes”-i rendfokozat mellett „helyettes főkapitány”, azaz a
Budapesti Főkapitányság helyettes vezetője is volt, ugyanakkor Sombor-Schweinitzer, aki
ugyancsak bírt a „főkapitányhelyettesi” rendfokozattal sosem volt budapesti főkapitányhelyettes. A magyar királyi államrendőrség fogalmazói karában az alábbi rendfokozatok
voltak használatosak: fogalmazó gyakornok, segédfogalmazó, fogalmazó, kapitány,
tanácsos, főtanácsos, főkapitányhelyettes, főkapitány. E két utóbbi tehát – ahol ez külön
nincs jelezve – rendfokozatot és nem beosztást jelöl.
Dokumentum
Részlet Wayand Tibornak a horthysta politikai rendőrség munkájáról szóló
vallomásából, 1946. március
1920. április vagy májusában egyik sógorom, Kovács Ferenc népjóléti minisztériumi
számellenőr közbenjárására kineveztek számellenőrré, s egyidejűleg beosztottak a
zalaegerszegi kormánybiztossághoz. Csupán pár hétig működtem, mint malomellenőr,
mert június közepe táján feleségem táviratilag hazahívott, közölve, hogy kineveztek
detektívvé, siessek haza, új állomásomat, mely most már véglegesnek ígérkezik,
elfoglalni. Úgy emlékszem 1920. június második felében került sor a főkapitányságon
való jelentkezésemre. A hivatali esküt letéve beosztottak a szállodákat és panziókat
ellenőrző detektív-csoportba, melynek vezetője Hámos Elemér detektív felügyelő volt. Ez
a csoport akkor még tulajdonképpen a politikai nyomozó főcsoporthoz tartozott,
azonkívül a politikai ügyek nyomozásában részt nem vett, csupán annyiban, hogy a
politikai detektív-csoportok által keresett személyeket kereste a szállókban és
6
panziókban. Ebben az időben a főkapitányság politikai nyomozó főcsoportja már
befejezte a proletárdiktatúrában exponált személyek összeszedését, csak elvétve akadt
egy-két jelentősebb előállítás. Feleslegesnek mutatkozott tehát a nagy apparátus további
fenntartása.49 Úgy emlékszem, még Nagy Károly 50 volt detektívfőnök, aki a testületet
újjászervezte. Csupán 3 csoportot osztott be a politikához, csoportonként 14–16 fővel.
Csoportvezetők
lettek:
Ökrös
Ferenc,51
Rubos
János52
és
Hajdó
János53
detektívfelügyelők. A szállodás csoportot, melynek én is beosztottja voltam, a lopási
főcsoportba osztották be. Az a laza kapcsolat tehát, ami eddig a politikai főcsoporthoz
fűzött, megszakadt. Ismertem ugyan az eddigi főcsoportvezetőt, Angyal László 54
detektívfőnök-helyettest, de a beosztottakat már nem ismertem. Angyal László
távozásával egy fogalmazáskarbeli tisztviselőt bíztak meg a politikai detektív főcsoport
irányításával.55
1922. év nyara táján, talán augusztus hóban, mikor csoportvezetőm, Hámos
Elemér szabadságon volt, váratlanul áthelyeztek a politikához. Ugyanis az akkori
főkapitány intézkedésére az egyik detektívet, aki addig a politikánál dolgozott, a
szállodás csoportba kellett beosztani. Ez a kolléga ugyanis mérnökhallgató volt, aki
szigorlatára készült, s kétségtelen, hogy a szállodai csoportban tudott a legtöbb időt a
tanulmányainak szentelni. Összeköttetési révén áthelyezése sikerült, s én voltam az a
szerencsétlen, akinek vele helyet kellett cserélnie. Így kerültem a politikához, bár minden
követ megmozgattam, hogy szabaduljak onnan. Dr. Bauer Ernő 56 rendőr kapitánynál
(később Bártfayra magyarosította nevét) a politikai nyomozócsoport vezetőjénél
jelentkeztem, aki az Ökrös Ferenc csoportjába osztott be.
Jelentkezésem, illetve áthelyezésem idején a Singer Ernő-féle ügy 57 szálait
bogozgatták a detektívek. Az előállítások ugyan nagy iramban folytak, de tartottak még a
figyelések is. Hol előállításnál, hol rövidebb figyelőszolgálatnál használtak fel. Amikor
pedig a külső munka már lényegében leapadt, a kihallgatásoknál foglalkoztattak, mint a
vallomások feljegyzőjét. Itt láttam első ízben a gyakorlati nyomozást. A Singer-féle ügy
tudomásom szerint besúgás eredménye volt. Ha jól emlékszem dr. Hivessy Jenő 58
kollegám kapott adatokat, melynek alapján talán 2 hónapig tartó figyelőmunka csaknem
az ügy valamennyi szereplőjét felderítette. A konspiráció abban az időben,
gyermekcipőben járt, a szervezkedésben résztvevők könnyelműen végezték dolgukat,
villamosokon, találkákon nyugodtan beszélgettek a rájuk bízott feladatokról úgy, hogy a
figyelő detektíveknek valóban könnyű dolguk volt. Mint mondták, teljesen tiszta volt az
ügy, mikor dr. Bauer rendőr kapitány elrendelte a lefogásokat. A kihallgatásoknál sok
újat nem mondhatott az előállított, viszont a figyelőmunka során megállapított tényeket
nem hallgathatta el. Sok esetben előfordult, hogy az előállított a terhelő adatok,
esetleges szembesítések során szemébe mondott állítások dacára tagadott. Megverték, s
így próbálkoztak beismerő vallomásra bírni. A verések sajnos eléggé gyakoriak voltak,
mert a szervezkedésben résztvevők, ami hibát a konspirációs mozgások során
elkövettek, itt, a rendőrségen akarták oktalan és ügyetlen tagadásukkal jóvátenni. Ha jól
emlékszem százon felül volt a szervezkedésben előállítottak száma. Az ügy feldolgozása
több hónapot vett igénybe, mert város[ok]ra, nevezetesen Szombathely, Nagykanizsa, s
még pár városra is kiterjedt a szervező munka. Az ügyben szereplő személyekre nem
emlékszem, hiszen akkor még gibicelő detektív voltam, nem bíztak rám önálló munkát.
A verés módja: gúzsba kötve, két asztal közé akasztva a talpakat nádpálcával
verni. A verésnek módjára kétségkívül az öregebb detektívek tanítgatták a fiatalokat. Az
idősebbek dolgoztak a betörőket üldöző csoportokban is és ott sajátították el a nyomot
nem hagyó verést. Amint én láttam, a verések a legtöbb esetben célravezető eszköznek
bizonyultak. Csak akkor alkalmazták, amikor az előállított a kétségtelen tényekkel
szemben tagadott, vagy ferde irányba akarta terelni a nyomozást, esetleg időleges
tagadásával társának, vagy társainak módot nyújtson a szökésre. Nem tapasztaltam
azonban, hogy a detektívek közül valaki szadista hajlamának engedve bántalmazta volna
az előállítottakat, avagy, hogy csupán azért verte meg az előállítottat, mert az
kommunista érzelmű. Valóban csúnya és embertelen vallatási módszer a verés, de be
kell vallani, hogy nincs a világnak az a rendőrsége, avagy egyéb közbiztonsági szerve,
ahol a módszert sokszor szükségszerűen ne alkalmaznák.
7
A Singer-féle ügyre, amikor azt a sajtóban ismertették, felfigyelt a közvélemény.
Bauer rendőrkapitányt minden oldalról elismeréssel halmozták el. Úgy tudom, hogy
Albrecht királyi herceg magához kérette Bauert, tőle tájékoztatást kért, s elismerése
jeléül (talán) cigarettatárcát ajándékozott neki. Az Ökrös-csoportban jó baráti viszonyba
kerültem az ugyancsak oda beosztott dr. Hivessy Jenő, dr. Gyuricza János, 59 Hutyra
Viktor,60 Temesi Béla61 detektívekkel. Dr. Hivessy Jenő beszélte el nekem egy
alkalommal, hogy a politikai nyomozócsoport besúgók híján tulajdonképpen Hain Péter 62
és az ő berlini munkájából élősködik. Dr. Bauer ugyanis kiküldte a bűnügyi osztályon
dolgozó Hain Péterrel őt, Martinidesz Ödön 63 és Ruth Pál64 detektíveket Berlinbe, hogy a
Magyarországról
oda
emigrált
kommunistákat
figyeljék
meg,
magyarországi
kapcsolataikat derítsék fel, s szerezzenek be adatokat, a magyarországi szervezkedéssel
kapcsolatos terveikről. Mint mondotta Hivessy, Berlinben székelt a magyar szekció,
Ágoston Péterrel65 az élen. Kilenc hónapon át figyelték a berlini szociáldemokrata
kormány támogatását élvező magyar kommunistákat, amikor is végül egy vasárnapi
napon, betörtek a magyar szekció irodájába, ott minden iratot felpakoltak, s az írógéppel
együtt a magyar követségre szállították, [a]honnan az egész anyag Budapestre került
Bauer kezéhez. Hain Péter ezen munkája után visszakerült a bűnügyi osztályhoz.
A berlini anyag révén tág tér nyílott, hogy a rendőrség olyan személyeket vegyen
figyelés alá, akik nem is sejtették, hogy gyanú alatt állnak. Persze igen sok hiába való
munkát végeztünk, mert a berlini anyagban szereplők közül csak kevesen voltak
bekapcsolva az illegális munkába. Hogy Bauer mikor és mennyiben használta fel a berlini
anyagot, nem tudom. Jóformán az anyag teljes rendezéséig sem jutott el, mert az
osztály teljes munkaerejét egyéb politikai ügyek kötötték le. Úgy emlékszem, ebben az
időben napirenden voltak az egyetemisták felvonulásai, 66 majd király puccs-kísérlete67 és
az ÉME (Ébredő Magyarok Egyesülete) 68 erőszakos cselekményei. Ezekben az ügyekben
engem leginkább az utcai figyelőszolgálatnál és lakásellenőrzéseknél használtak fel.
Hónapokig tartó szoros figyelés alatt tartottunk egy nőt (nevére már nem
emlékszem), aki valahol a Székely Bertalan utcában lakott. Dr. Bauer azt állította, hogy
igen fontos illegális munkát végez a nő, széles kapcsolata van, s a jó figyelőmunka
széleskörű szervezkedést derít fel. Amikor pedig a több havi figyelés után előállításra
került sor, kiderült, hogy a nő nem volt bekapcsolva az illegális munkába, s teljesen
hiábavaló munkát végeztünk. Sok ehhez hasonló meddő munka után vettünk figyelés alá
egy Szvétecz69 (talán István) nevű fiatalembert, akinek mozgásáról már láttuk, hogy
illegális munkát végez. Szvétecz illegális találkáit a konspirációs szabályok figyelmen
kívül hagyásával rendszerint kocsmákban bonyolította le; hanyagul, minden óvatosságot
nélkülöző módon végezte dolgát. Könnyű, s aránylag rövid ideig tartó figyelőmunka után
került sor az előállításokra. A Szvétecz-féle ügy emlékezetem szerint jelentéktelen volt,
mégis jó pár embert jutatott börtönbe. Ebben az ügyben szereplők közül többen kaptak
verést, most is olyanok, akik vagy az ellenük felmerült bizonyítékok dacára tagadtak,
vagy – és főleg azok – akik illegális találkáikat akarták a rendőrség elől elkonspirálni.
Úgy emlékszem, dr. Bauer idejében történt az „Erzsébetvárosi Kör” Dékány
[helyesen: Dohány] utcai helyiségében elkövetett pokolgépes merénylet, melynek több
halálos áldozata volt.70 Én ebben az ügyben nem dolgoztam, de tudom, hogy az osztály
munkája eredménytelen maradt. Emlékezetem szerint több előállítás történt. Az ÉME és
a Kettős Kereszt Vérszövetség 71 tagjai között keresték a tetteseket, de a nyomozás
eredménytelen maradt. Maga Andréka Károly főkapitányhelyettes személyesen
irányította a nyomozást, személyesen adva meg pár bennfentes detektívének utasításait.
Jóval később kezdték detektívkörökben terjeszteni a hírt, hogy Andréka maga is tagja
volt a Kettős-kereszt Vérszövetségnek. Nem tudok arról, hogy a hírnek volt-e alapja, s
ha igen, mennyire befolyásolta a nyomozást. Tény az, hogy a híres Kovács testvérek 72
bejáratosak voltak Andrékához.
A politikai osztály meddő munkája, majd a pokolgépes merénylet ügyének
eredménytelensége elősegítette dr. Hetényi Imre 73 rendőr főtanácsos törekvését, hogy a
politikai osztály irányítását magához ragadja. Egészen váratlanul ért bennünket az
intézkedés, mellyel Andrékát és Bauert felmentették a politikai osztály irányításától, s
egyidejűleg dr. Hetényi Imrét bízták meg az osztály vezetésével. Még váratlanabbul ért
bennünket Hetényi azon intézkedése, mellyel munkatársául maga mellé vette dr.
8
Sombor-Schweinitzer József74 rendőr kapitányt, aki addig a kispesti kapitányság
beosztott tisztje volt. Hetényi ezután gyökeres változást idézett elő az osztályon,
elhelyezte az ébredő hajlamú75 csoportvezetőket és detektíveket. Így többek közt Ökrös
Ferenc és Hajdú János detektív felügyelő, csoportvezetőket, Hutyra Viktor, Melega Gyula
detektíveket és még többeket. Magához vette viszont Hain Pétert, Lábody Gyulát 76, stb.
Én az áthelyezéseket ismét felhasználtam, hogy szabaduljak a politikától. Kértem többek
között dr. Hivessy kollégámmal együtt Bauert, kit a detektívfőnökséghez osztottak be,
hogy vigyen magával, s osztasson be valamelyik bűnügyi csoporthoz. Bauer kijelentette,
hogy érdekünkben nem tud tenni semmit, mert Hetényi munkatársainak a
megválogatásában a miniszterelnöktől teljesen szabad kezet kapott. Hetényi valahogy
megtudta szándékomat és – bár azelőtt engem soha nem látott – a csoportszobában
felkeresett, biztosított jóindulatáról, mondván, maradjak nyugodtan a helyemen. Az
elhelyezett Ökrös Ferenc helyett most már Hain Péter lett a csoportvezetőm, helyettese
pedig dr. Hivessy Jenő. Engem a csoporttörzshöz osztottak be, s a csoport
adminisztrációját végeztem.
Hetényinek első nagy ügye, amit nyilván már a tarsolyában magával hozott, 77 az
Erzsébetvárosi Kör merénylőinek felderítése és elfogása volt. Ezt a munkát az
útlevélosztályon beosztott detektívek, s Rubos-csoport végezte. Mi, a politika másik két
csoportja, nem is tudtunk a munkáról. Ha jól emlékszem, 1924-ben kapott valahonnan
Hetényi hírt arról, hogy Rákosi Mátyás volt magyar népbiztos Budapesten tartózkodik, s
irányítja az illegális kommunista mozgalmat. 78 Mint később Hain Pétertől megtudtam,
pontos adatokat kapott Hetényi arról, hogy Rákos Mátyás kivel, mikor és hol fog
találkozni. Hetényi úgy intézkedett, hogy a találkára, illetve a találkozók elfogására csak
olyan detektíveket vezényeljenek, akik csak rövid ideje kerültek a politikához és azokat is
álruhába kell öltöztetni. Erre az intézkedésre szerinte azért volt szükség, nehogy a
találkán megjelenők, a találka helyére történő igyekvésük közben a detektívek
valamelyikét felismerje. Vagy 10–12 detektívet öltöztettek különböző álruhába, élükön
Hain Péterrel. Körülzárták a találkahely körüli épülettömböket, majd a találkán megjelenő
Rákosi Mátyást és Weinberger Zoltánt 79 elfogták. Emlékezetem szerint mindkettőjükkel
először Hetényi és Schweinitzer foglalkoztak, majd később bekapcsolódott Hain Péter is.
A továbbiakban Schweinitzer maga mellé vette Szánthó Lajos 80 detektívet, s most már
ketten bogozgatták az ügy szálait, állapították meg az előállítandók neveit. A politikai
osztály detektívjei, köztük magam is, hetekig állították elő a szervezkedés részeseit. Az
előállítandók neveit kicédulázva kaptuk meg vagy Schweinitzertől, vagy Hain Pétertől, de
legtöbbször Szánthó Lajostól. Mintegy 120–130 főre rúgott az előállítottak száma, kik
közül legtöbben részt vettek a Wienben tartott szemináriumokon. Ebben az ügyben
engem Lenkey Márton81 és Koyer Károly82 kollégámmal együtt a részletes
detektívjelentések szerkesztésével bíztak meg. Az volt a feladatunk, hogy a nyomozás
eredményeként felmerült egyes személyekre vonatkozó adatokat összegyűjtve,
jelentésbe foglalva állapítsuk meg az egyes személyek pontos szerepét, alátámasztva a
reá vonatkozólag megállapított terhelő adatokkal. Tudom, hogy az előállítottak közül
Hain Péter többeket igyekezett rábírni arra, hogy jövőben bizalmi szolgálatot teljesítsen a
rendőrségnek. Ezeknek természetesen szabadulást és anyagi támogatást ígért. Egyik
jelentősebb személy hajlandóságot mutatott a besúgói szolgálatra, mire Hain Péter őt
Wienbe csempészve szabadon engedte. Ugyanakkor a sajtóban szellőztette a szökést.
Nem sokkal később olvastuk, hogy a „Kommunistá”-ban, 83 vagy röpiratban, hogy az
ügyben Hain Péter eredményre nem vezetett, mert az ember azonnal jelentkezett a
pártnál, s elmondta szabadulásának körülményeit.84
Hain Péter hasonló fáradozása azonban sikerre vezetett egy osztrák határ menti
faluból származó (Körmendtől 15 km-re), Pintér 85 nevű fiatalembernél, aki a
továbbiakban először Hain Péternek, majd később egyidejűleg Hajnácskőinek 86 is
teljesített besúgói szolgálatot.
A Rákosi-ügy lezajlása után emlékezetem szerint hosszabb szélcsend következett.
Hain Péter a csendesebb időt fölhasználta arra, hogy csoportját átszervezze és állandó
jellegű munkabeosztást vezessen be. Az volt ugyanis az elgondolása, hogy a felderítő,
tehát figyelő munkát végző detektívek írják meg az előállítottakról a végleges
detektívjelentéseket. Egyrészt azért, mert azok saját tapasztalatukból ismerik a
9
megfigyelt személyek szerepét, másrészt pedig, mert a bíróság rendes körülmények
között tanúként megidézte a tanúként jelentkező detektívet, hogy a tapasztalataikról a
tárgyaláson élő szóval tájékoztatást nyújtsanak. Ugyanakkor megkérdezte az elnök a
detektíveket, hogy bántalmazta-e a vádlottat. A detektív nyugodt lelkiismerettel
jelentette ki, hogy nem bántalmazta, mert amikor a kezébe kapta a kihallgatandót,
annak szerepe már teljesen tisztázva volt, bántalmazással való vallomásbírásra nem volt
szükség. Az előállított személyek szerepének tisztázásával egy külön kisebb csoport
foglalkozott, akik vagy testi alkatuk, vagy egyéb oknál fogva a figyelőszolgálatra
alkalmatlanok voltak. Ez a csoport végezte az ún. nyers munkát; az első kihallgatásokat,
a szükségképp felmerülő szembesítéseket és veréseket. E csoport tagjai jelentéseket
nem írtak, neveik a bíróságra kerülő ügyiratokban nem szerepeltek, így a bíróság
létezésükről nem tudva, meg sem idézhette őket a tárgyalásra. Sokszor előfordult, hogy
egyes megvert vádlottakat még a rendőrségen, amikor a bűnügyi osztályhoz kerültek, ott
bántalmazásuk miatt feljelentést tettek. Ilyen esetekben vagy a bűnügyi osztály, vagy az
ügyészség vizsgálatot rendelt el, melynek során a politika összes detektívjeit egy nagy
szobába rendelve bevezették a panasztevőket, hogy mutassák meg, ki volt a
bántalmazójuk. Nem tudok olyan esetről, hogy ilyen eljárás mellett valaki is felismerte
volna bántalmazóját. Volt olyan eset is, mikor a vádlott név szerint jelentette fel
bántalmazóját. Ilyen esetben hosszadalmas eljárás indult meg, s egy vagy két év eltelte
után adott ki az ügyészség bizonyítékok hiányában megszüntető végzést. Én alacsony
termetem és mozgékonyságom miatt a figyelő csoportban kerültem, s itt dolgoztam
hosszú éveken át.
Úgy emlékszem, sorrendben a Vági-féle szervezkedés 87 adta a legtöbb munkát
részünkre. Választásokra készült az ország, s a kormány a szociáldemokrata párt
esélyeinek csökkentése miatt határozott úgy, hogy Vági (MSZMP) pártját indulni engedi. 88
Vági tehát legálisan kezdte meg a szervező munkát. A szervezkedés ijesztő mérteket
öltött, s tisztán láttuk, hogy célja, illetve iránya egyenesen a III. Internacionálé. Az egész
ügy kulisszatitkait ugyan nem ismerem, de a kapott utasításokból arra
következtetettünk, hogy a kormány likvidáltatni szeretné az ügyet. Amint én tudom,
Hetényi és Hain Péter bizalmi emberei is azt jelentették, hogy az MSZMP tulajdonképpen
a KMP céljait szolgálja, s a Hernád utcai párthelyiségben a KMP az úr. Erre vonatkozólag
tárgyi bizonyítékunk nem volt. Meg kellett volna szereznünk tehát elsősorban a párt
tagnévsorát, s ha lehet, bizalmas iratainak legalább egy részét. Hetényi és Hain Péter
úgy döntöttek, hogy megismétlik a „berlini” vállalkozást, s betörés útján szerezzük be a
szükséges dolgokat. Hain Péter egyik bizalmija útján a párthelyiség udvar felöli
bejáratának kulcsát (vagy csak lenyomatát), majd egy vasárnap a kora esti órákban
nagy apparátussal kivonultunk. Hain Péter a bizalmi emberével a Keleti pályaudvar
indulási csarnokában találkozott. A bizalmi ott jelentette, hogy a párthelyiségben senki
nem tartózkodik. Hain intézkedésére a kirendelt detektívek elfoglalták kijelölt helyeiket
azzal az utasítással, hogy az esetleges párthelyiségbe igyekvő párttagot fel kell
tartóztatni legalább addig, míg őt értesíthetik. Hain engem maga mellé vett, s
megindultunk. Vállalkozásunk azonban nem sikerült, mert a kulcsot nem tudta Hain a
lukba tenni. Ugyanis belülről be volt zárva, s kulcs benne volt. Rövidebb hallgatózás után
megállapodtunk, hogy a helyiségben többen is tartózkodnak, beszédjükből pedig
megértettük, hogy éjszakára sem hagyják őrizetlenül a helyiséget. Ilyen előzmények
után úgy emlékszem, még a választások előtt, felsőbb parancsra a pártot feloszlatták, s a
vezetőséget letartóztatták.89 Többen ezek közül illegalitásba vonultak, megindult tehát a
nagy hajsza a tisztviselők és a jelentősebb párttagok összeszedésére. Én feladatul
kaptam, hogy Házi Ferencet90 kerítsem elő. Házi – emlékezetem szerint – kisebb
tisztségviselő volt a pártban, de személye azért volt fontos, mert a KMP megbízásából
tevékenykedett a pártban. Hosszas keresés, nyomozás után megtaláltam Házit valahol a
Dunántúlon egy kis faluban, ahol egy kovácsnál vállalt munkát. Úgy emlékszem, Házi
levelet írt öccsének vagy más valakinek, s így árulta el tartózkodási helyét. Házi Lenkey
Márton kollégámmal együtt hoztuk fel Pestre. Házi esetére azért emlékszem annyira
élénken, mert ő később (évek után) bekerült hozzánk mint a KMP titkára. Az MSZMP még
sokáig lekötötte időnket és munkaerőnket. Rengeteg figyelő munkát adott az egyes
10
kerületi és vidéki szervek likvidálása. Főként a rákoskeresztúri szervvel volt sok bajunk,
ott jóval később nyomdát is találtunk.
Úgy emlékszem, ebben az időben kezdett hivatalomba járni Halbik László csendőr
százados, a későbbi Hajnácskőy. Halbik akkor a szentendrei szárny parancsnoka volt, ott
egy helyi jelentőségű kommunista jellegű szervezkedésről szerzett tudomást, feljött
Pestre, s Hetényivel közölte megállapításait. Kérte egyúttal Hetényit, hogy adjon neki
módot a kommunista ügyek nyomozásának tanulmányozására. Hetényi Hajnácskőy
kívánságát teljesítette, s attól kezdve Hajnácskőy rendszeresen értesült, ha nyílt
nyomozás indult meg nálunk, megjelent hivatalunkban és végig gibicelte az ügyeket,
jegyzeteket készített magának. Láttuk rajta, hogy nem csupán a hatásköre alá esett
területen óhajtja felhasználni szerzett tapasztalatit, valami egyéb cél érdekében folytatja
tanulmányozását.
Vissza kell térnem még a Rákosi-ügyet megelőző időkre, hogy a Sztaron Sándorügyet91 ismertessem. Schweinitzert és Hain Pétert Hetényi gyakran küldte ki Ausztriába,
hogy az ott tartózkodó magyar kommunistákról adatokat szerezzenek be. Különösen
Hain Péter fordult meg gyakran Leobenben, a nagy osztrák ipari központban. Onnan
hozta egy alkalommal vagy ő, vagy Schweinitzer a hírt, hogy a kommunisták egyik
leobeni csoportja megbízott egy Sztaron nevű magyar kommunistát, hogy Horthykormányzó ellen merényletet kövessen el. Az értesülés szerint, ismert volt a merénylet
ideje és színhelye. Emlékezetem szerint a Nemzeti Színház egy díszelőadására érkező
kormányzót kellett volna még a színházba lépés előtt megölnie. A hír vételekor csak pár
nap állott rendelkezésünkre, hogy a már Budapestre érkezett Sztaront felkutassuk. Sem
keresztnév, sem egyéb személyi adat nem állott a rendelkezésünkre. Ellenben igen
pontos személyleírást, főként ruhaleírást kaptunk, mely szerint Sztaron fekete
bányászsapkát és zubbonyt hord. Kiírtuk a bejelentőhivatalban szereplő összes
Sztaronokat. Ezeknek száma meghaladta a százat. Válogatás nélkül három csoportba
osztottuk a lerazziázandó Sztaron lakásokat. Ennek megfelelően három razziázandó
csoport alakult, kik autókon járták végig a lakásokat. Hain Péter találomra magához vette
a lejárandó lakások egyik csoportját, s razziázó csoportjával, melynek rajtam kívül
Mersits Gyula,92 s még egy kollega volt tagja, útnak indultunk. Az autóban, még mielőtt
elindultunk, elővette a lakásokról készült jegyzéket, hogy valami úti rendet állítson össze.
Ehhez azonban nem volt türelme, s idegesen rámutatott a lista közepe táján feljegyzett
egy VIII. kerületben lévő lakásra, mondván a sofőrnek, hogy oda hajtson. (Az utca
nevére és házszámra nem emlékszem.) A kérdéses ház közelében Hain és én
kiszállottunk az autóból, s kicsengettük a házmestert. Csengetésünkre egy idősebb
asszony nyitott kaput karvastagságú, fáklyaszerű világító rudat tartva a kezében.
Faggatásomkor kijelentette, hogy a háznak Sztaron lakója nincs. Ellenben lakik ott egy
özvegy, vagy elvált asszony, aki Sztaron-lány. Ennek az asszonynak a napokban egy
rokona érkezett. S pár napig maradt nála, ezért nem is jelentette be magát. Amikor
pedig a rokon ruházata után érdeklődtünk, meglepetve halljuk a jellegzetes
bányászsapkát és zubbonyt. Ezek után a házmesternő segítségével felmentünk Sztaronék
lakására. Éppen idejében fogtuk le a szobából a konyhába hálóingben rohanó (ugyanis mi
még akkor a konyhában tartózkodtunk) Sztaron Sándort. Sztaron fogcsikorgatva, de
mégis halálos nyugalommal csak annyit mondott: „Szerencséjük van az uraknak, hogy
ma a konyhában vetkőztem le. Különben mindketten halottak lennének.” – s valóban az
egyik konyhai széken heverő zubbony zsebében megtaláltam a csőre töltött revolvert.
Sztaron előállítása után a főkapitányságon beismerte, hogy a kormányzót agyon akarta
lőni, mert őt tartja a magyar munkásság boldogulásának legfőbb akadályának. Ezen
vallomását a bírósági tárgyaláson megismételte, kiegészítve azzal, ha büntetésének
kitöltése után szabadul, minden igyekezetével azon lesz, hogy elhatározását végrehajtsa.
Megjegyezni kívánom, hogy Sztaron Sándor minden testi, avagy lelki kényszer
alkalmazása nélkül, önként tette meg beismerő vallomását. Sztaront az ügyben 7 évre
ítélték, Hain Péter pedig detektív felügyelői címet kapott jutalmul. Úgy tudom, hogy
Sztaron Sándor pár esztendei raboskodás után a fegyházban (talán Vácon) meghalt.
Hosszabb ideig tartott Hajnácskőy tanulmányozása, míg végre hallottuk, hogy a
csendőrség nyomozóosztályt és kerületi székhelyenként nyomozó alosztályokat szervez,
s, hogy e szervük területükön nemcsak bűnügyekben, de politikai ügyekben is
11
illetékesek. A csendőrségi nyomozó–alosztályok felállításával egyidejűleg eltűnt a Haincsoport előállítási könyve, s megszűntek Hajnácskőynek a politikai detektívcsoportoknál
tett látogatásai. Megindult azonban a csendőrség és a rendőrség, helyesebben a
csendőrségi nyomozóosztály és a budapesti főkapitányság politikai osztálya között egy
ellenségeskedési folyamat, amely a továbbiakban mindig mélyült, heves jelenetekben
robbant ki, s folytatódott éppen olyan gyűlölettel akkor is, mikor a két tulajdonképpeni
ellenfél, Hetényi és Hajnácskőy már elkerültek a helyükről. Az ellenségeskedés ott
kezdődött, hogy Hajnácskőy csendőrnyomozóit beküldte a szocdem párt szervezeteibe, a
szakszervezetekbe, s utasította őket, hogy ott tagként vetessék fel magukat,
iparkodjanak a munkások, s azok vezetőinek bizalmát megnyerni, a pártélet minden
megnyilatkozását figyelemmel kísérni, s azt jelenteni. Magát ezt a tényt rendben lévőnek
lehetett volna tekinteni, ha a csendőrnyomozók munkája csupán a tájékozódás és az
államhatalom helyes tájékoztatása síkján maradtak volna. De nem így történt. A
nyomozók szolgáltatta adatok nyomán, illetve alapján pergőtűzszerűen futottak be a
belügyminisztériumba, a vezérkari főnökségre 93 a csendőrnyomozó osztály jelentései,
melyekben a szocdem párt kebelén folyó kommunista szervezkedést, az egyes párt és
szakszervezeti vezetők lázító beszédeit ismertették. E jelentések rendszerint lekerültek
Hetényi osztályához, hogy az azokban foglaltakat a politikai osztály nyomozza le,
állapítsa meg a tényállást, s azt jelentse felsőbb helyre. Sok esetben előfordult, hogy
csendőri jelentésekben jelzett kommunista szervezkedésről megállapították, hogy azok a
rendőrhatóságnál előzőleg bejelentett, s engedélyezett ismeretterjesztő előadásokkal
azonosak, melyeken a politikai osztály kiküldött detektívje is megjelent, s az ott
tapasztaltakat szabályszerűen jelentette is. Számtalan esetben megállapítottuk, hogy a
csendőrségi jelentésben jelzett párt, vagy szakszervezeti vezető az állítólagos lázító
beszéd tartásának idején nem tartózkodott Budapesten. Két ilyen esetre határozott
emlékszem. Egyik esetben Spitalszkit,94 a másik esetben Proppert95 vádolták milyen lázító
beszéd tartásával.
Hetényi erősebb volt, megtalálta a módját, hogy illetékes helyek érdem szerint
értékeljék a csendőri jelentéseket. Ennek dacára nem szűntek meg a szocdem párt elleni
áskálódások, melynek célja az volt, hogy a kormány oszlassa fel a pártot és a
szakszervezeteket. Természetesen Hetényi iparkodott ott ahol lehetett, borsot törni a
csendőrök orra alá. Legszebb eredményének tartotta, ha netán csendőri területen
sikerült a politikai osztálynak egy működő illegális nyomdát lelepleznie. Ilyen eset volt a
rákoskeresztúri nyomda lebukása.
Egy alkalommal Pintér nevű bizalmi emberünk, ki Körmend körül egy határ menti
faluban lakott, levelet írt Hain Péternek, hogy Wienből értesítést kapott, melyben
utasították, hogy ott a KMP szervnél jelentkezzen. Kérte a levélben Haint, hogy sürgősen
keresse fel őt falujában. Hain engem küldött ki. Pintér a vámőrök előtt ismert csempész
volt, de ügyessége révén mindig sikerült a vámőröket félrevezetnie. Tudták a vámőrök
Pintérről azt is, hogy a KMP-vel kapcsolatban áll. Elhatározták tehát, ha már
csempészvonalon nem sikerült lebuktatása, lebuktatják a kommunista vonalon. Ezért
nem csak Pintér falujában, hanem a környező falvak postahivatalaiban figyelték Pintér
postáját, s azokat kézbesítés előtt átvizsgálták. Így történt, hogy egy napon Pintér
táviratot kapott, melyben a következő állott: „Holnap érkezem, okvetlen várj!”
Szerencsétlenségemre én érkeztem meg aznap hajnalban. A vámőrök a táviratról
értesítést kaptak még előző nap, nagy apparátussal körülvették a kis falucskát, s Pintér
lakásával szemben egy pajtában 5-6 tagú [csoport] helyezkedett el még az előző éj
folyamán, s figyelték a házat. Én az állomásról Pintér falujába igyekezve a hajnali
órákban összetalálkoztam a falu postájának küldöncével. Tőle pontos leírást kaptam
Pintér házáról, így minden keresés nélkül a legnagyobb határozottsággal mentem be
Pintérékhez. Pintérrel találkozva átmentünk a szomszédos kocsmába, ott a kocsmáros
egyik lakószobájában elhelyezkedve kezdtünk volna a beszélgetéshez. Erre azonban sor
nem került, mert a vámőrök rajtunk ütöttek. Pintér az ablakon át látva a vámőröket
hirtelen a sötét szoba egyik sarkában lévő ágy alá bújt. A következő pillanatban már
döngették az ajtót, hogy nyissuk ki. Kinyitottam az ajtót, mire négy egyenruhás és egy
civil vámőr rontott a szobába. Az egyenruhások engem szuronyaik közé fogtak, a civil
pedig átvizsgálta a szobát. Megnézett az mindent, több ízben az ágy alá is nézett, sőt,
12
hosszú botjával az ágy alatt messzire tapogatózott, s kereste Pintért. Jó 10 percnyi
keresés után fordult csak hozzám a civil azzal a kérdéssel, hogy „Hol van Pintér?” Én
tagadtam, hogy Pintér kilétéről és hollétéről tudnék, de miután hosszú vita után láttam,
hogy emberemet nem tudom megnyugtatni, igazoltam magam, mondván, hogy a
budapesti rendőrség detektívje vagyok. Emberem rám kiáltott: „Nem igaz! Maga egy
Bécsből érkezett kommunista vezér! Igazolványai hamisak!” Ismét hosszabb vita, én
négy féle igazolványt is mutattam, köztük a budapesti villamosokra szóló szabadjegyet,
de ő csak kitartott amellett, hogy én Bécsből érkezett kommunista vagyok.
Figyelmeztettem ésszerűtlen és erőszakos viselkedésének következményeire, azt
ajánlottam, hogy telefonon hívjuk fel a budapesti főkapitányságot, ahol engem igazolni
fognak. Láttam, hogy emberem mind bizonytalanabb, tanácstalanabb lesz. Hosszú
rábeszéléssel végre rá tudtam venni, hogy Körmendre kísér[jen], mert ott volt a
legközelebbi telefonállomás. A megállapodás után ismét hozzám fordult, s kérte,
mondjam meg, hol van Pintér. Hívásomra Pintér előbújt az ágy alól, szemtelenül odaszólt
a civilnek. „Tiszthelyettes Úr! Engem akar maga lebuktatni!?” A továbbiakban kértem a
tiszthelyettest, hogy a feltűnést és botrányt elkerülve, igazolásomig tartsa Pintért őrizet
alatt a kocsmában. Kérésemet teljesítve kocsira ültünk és Körmendre mentünk. Ott
megtörtént leigazolásom. Visszatértem Pintérhez, kitől csak most tudtam meg, hogy
előző nap rejtett értelmű táviratot kapott. A távirat értelme az volt, hogy Wienből a KMP
szerve csomagot küld a Pintér falujával szomszédos osztrák faluba, oda Pintérnek át kell
mennie, hogy a csomagot átvéve, azt Budapestre juttassa.
Már a körmendi igazoltatásom alkalmával a szombathelyi csendőrnyomozóalosztály valamelyik tisztje és a vámőrtiszt között folytatott telefonbeszélgetésből
határozottan megállapítottam, hogy Pintér a csendőröknek is dolgozik. Megkérdeztem
tehát Pintért, hogy hogyan is áll a helyzet. Pintér kijelentette, hogy Hajnácskőy részére is
dolgozik, mert igen jól megfizeti. Ez esetben azonban több esetben írt Hain Péternek, s
mivel Hain nem jelentkezett, a csendőrökhöz fordult adataival. A csendőrök már tudnak a
csomag érkezéséről is. Pintérnek aznap kellett átmennie a csomagért. Megvártam a
csomag érkezését és azt én magam bontottam ki. Egy nagy hátizsákban több száz
„Kommunista”, egy kocsonyás apparátus,96 s egy zárt levél volt. A levélben 200 pengő
volt mellékelve, s utasítás a csomag átadására vonatkozólag. A csomagot Pintérnek
Budapesten a Szt. Domokos utca, s a liget sarkán, jelszavas találkán kellett átadnia. Pár
példány „Kommunistát” magamhoz véve a legközelebbi vonattal hazautaztam. Pintérnek
másnap kellett indulnia, hogy a csomagot leadja. A délutáni órákban érkeztem haza, s
Hain Péterrel együtt mentünk Hetényi lakására jelenteni az esetet. Hetényi hallva, hogy
Pintér a csendőröknek is dolgozik, úgy határozott, hogy lemond Pintér további
szolgálatáról, de a csendőrök számára is lehetetlenné teszi. Elrendelte, hogy a
legközelebbi vonattal utazzam vissza Pintér elé, s tőle a csomagot feltétlenül lopjam el.
Segítségemre rendelte Gémes István kollégámat, kivel Győrig utaztam. Itt találkoztam
vonaton azzal a vonattal [sic!], melyen Pintérnek is lennie kellett. Láttam, hogy Pintér
Győrben leszállt a vonatról, s az étterembe ment. Én végigjártam a vagont,
megállapítottam, hogy Pintért egy nyomozó és két egyenruhás csendőr kísérte. A
nyomozó a szomszédos fülkében aludt, míg az egyenruhás csendőrök Pintérrel egy
fülkében tartózkodtak, s szintén aludtak. Leszállva a kocsiról megmutattam Gémesnek az
ellopandó hátizsákot, figyelmeztetve, hogy a szomszédos fülkében egy csendőrnyomozó
is utazik. Én megkerestem Pintért és azt mondtam neki, hogy előző napon több
barátommal találkoztam össze a vonaton, Győrben kiszálltunk, elszórakoztunk, s csak
ma utazom haza. Rávettem, hogy üljön be hozzám a vonaton, mert beszélgetni
szeretnék vele. Helyem ugyanis 5–6 vagonnal előbbre volt. Pintér beült hozzám, s
Komáromig együtt utaztunk. Komáromban Pintér visszament vagonjába, s mindjárt
utána a mozgásából láttam, hogy Gémes kollégámnak sikerült a csomagot észrevétlenül
leemelnie. Mégsem sikerült egészen a terv, mert Gémest, mint Ácstól gyalogolva
Komáromba érkezett, a város határában a civil csendőrnyomozó egyenruhás társaival
felismerték (fel kellett ismerniük a nagy hátiszákról), de – lévén Komárom rendőri terület
– nem tehettek mást, minthogy innen Budapestig már Gémes vitte a csomagot csendőri
felügyelet mellett. Budapesten ismét Pintérhez került a hátizsák, ki azt most már rendőri
és csendőri asszisztencia mellett vitte a találkahelyre, s adta át az ott megjelenő
13
rendőrségi bizalmi embernek. Nem tudom határozottan, de vagy Hartstein Iván, 97 vagy
Weisz Henrik vette át Pintértől a hátizsákot.
Nem tudom, hogy az esetből keletkezett botrány miként simult el. Hallottam arról,
hogy Hetényi és Hajnácskőy kegyetlenül összekaptak. Tény az, hogy a következőkben a
csendőrök még erősebb gyűlölködéssel ártottak a politikai osztálynak ott, ahol azt
tehették. Rendszeresen eljártak a [csendőr]nyomozók Budapesten [és] kiadva magukat
detektíveknek, beleszaladtak olyan vonalakba, melyeket mi már figyelés alá vettünk és
kiemeltek embereket, kiknek hozzátartozói nálunk keresték a „detektívek” által
előállítottakat. Ez a gyűlölködés nem szűnt meg a továbbiakban sem, végig kísértett a
legutolsó időkig, s éppen olyan erős volt 1944–45-ben, mint akár Hetényi idejében. Végül
is ők győztek.
Időrendi sorrendben talán a Szántó Zoltán-, 98 vagy a Weisz György-ügy
következett. Nem tudom. Egyik ügyben sem vettem aktívan részt. Tudom, hogy Weisz
György ügy Hain Péter személyes ügye volt. Ő maga is kijárt figyelésekre, s ő maga
fogta el az autón menekülni akaró Weisz Györgyöt. Valahol vidéken tartózkodtam, s az
újságban olvastam Szántó Zoltán letartóztatásáról. Lehet, hogy ezen ügyeket már
Oancz99 adatszolgáltatásai eredményezték.
Tevékenyen részt vettem a Háy Mihály–Jolsvai ügyben. 100 Ez kétségtelen besúgás
eredménye volt. A József téren lakó Jolsvai Vilmost kellett figyelés alá vennünk. Hain
Péter annyit közölt velünk, figyelőkkel, hogy Jolsvai titkársági tag, addig kell őt
figyelnünk, míg valamennyi kapcsolatát meg nem állapítjuk. Eléggé sokáig figyeltük
Jolsvait, mikor egy vasárnap a kora délelőtti órákban lakásáról távozva a szoc.dem.
pártnak a Reitter Ferenc utcai helyiségébe ment. Jó délig tartózkodott itt, majd innen
többedmagával gyalogosan a villamos állomás felé mentek. Figyelésre igen alkalmatlan
volt a terep, ezért csak igen távolról tudtunk követni a társaságot. Jolsvaiék a
villamossínek mentén haladtak, s az egyik megállónál valamennyien felszállottak a város
felé menő villamosra. A figyelők között volt Martinidesz Ödön detektív is,
motorkerékpárjával együtt. Én Martinidesz motorkerékpárjára ültem, s a villamost
melyen Jolsvaiék utaztak, jóval megelőztem. A Lehel téren leszálltam a
motorkerékpárról, s ott az egyik kapualjból figyeltem a fejleményeket. Mikor a villamos a
Lehel térre ért, Jolsvai a robogó villamosról leugorva a Lehel tér 3. vagy 5. számú
kapujába tért be. Mivel a figyelés idején Hain Péter közölte velünk, hogy Jolsvainak a
Lehel tér környékén lesz igen fontos találkája. Azonnal jelentettem telefonon az
észlelteket Hainnak. Hain gépkocsin kijött és ketten felmentünk az I. emeletre egy
szabónak a lakására, s ott találtuk a belső szobában Háy Mihályt, Jolsvai Vilmost, s még
egy férfit, kinek nevére nem emlékszem. Határozottan emlékszem, hogy Hain nem
véletlenül ment a ház I. emeletén lévő lakásba. Hírt kaphatott már előzőleg arról, hogy
pontosan melyik lakásban lesz a találkozó. Úgy emlékszem, de nem tudom határozottan,
hogy ezen ügy további nyomozásánál bukott le a nyomda is, melyet Hahn Elemér kezelt.
Talán ezekben az időkben kezdtek szerepet kapni [az] Ellenbogen és a Sebesfiúk.101 Roppant sok munkát adott nekünk mindkét família. Az Ellenbogen fiúk figyelése
nem sok eredményre vezetett, mert Pált sohasem tudtuk rendesen lefigyelni, a
többieknek pedig úgy gondolom, igen csekély szerepe lehetett az illegális mozgalomban.
A Sebes fiúk felváltva gyakrabban kerültek be, de inkább a velük kapcsolatban állók,
mint saját ügyetlenségük révén. Emlékszem, bekerült hozzánk Sebes László, aki mikor a
rendőr a szobákon keresztül kihallgatásra kísérte, az egyik szoba nyitott ablakán át az
utcára ugrott ki. Kórházba került, úgy tudom, komolyabb baja nem történt.
Nagyobb jelentőségű ügy volt a Házi Ferenc-féle ügy. Mi ugyanis figyelés alatt
tartottunk egy a Damjanich u. 24. vagy 26. szám alatt lakó férfit, ki ott egy nővel együtt
élt. Sem a férfi, sem a nő nevére már nem emlékszem. A férfi találkozott egy társával,
kit később dr. Kovács Sándor detektív tartott figyelés alatt. A dr. Kovács figyelte férfi
észrevette a figyelést, valahol Budán futásnak eredt, mikre dr. Kovács a járókelők
segítségével elfogta. Kisült, hogy régi ismerősünk Házi Ferenc került a kezünkbe. Házi
lebukásával természetesen elő kellett állítanunk az addig megállapított összes
kapcsolatokat is, így bekerült a Damjanich utcában lakó férfi és nő is. A házkutatás
anyaga itt magas funkcionáriust jelzett. Házi azonban nem akarta a lakását elárulni.
Hosszas, nem erőszakos kérlelésre (én beszéltem rá) végre bemondta, hogy – úgy
14
emlékszem – a Haris közben lakik. A házkutatás titkári anyagot eredményezett.
Megértettük, hogy Házi miért akarta lakását elkonspirálni. Most aztán beszédesebb lett
Házi. Tudtuk, hogy a párt akkor igen jól működő apparátussal rendelkezett, de a figyelés,
sőt a nyílt nyomozás sem eredményezett olyan adatot, amelyen elindulva megtalálhattuk
volna a nyomdai lakást. Hain elővette tehát Házit, beígérte neki, hogy szabadon fogja
engedni, ha segítségünkre lesz a nyomda lebuktatásában. Házi hitt Hainnak, s végre is
bemondta, hogy az apparátus közvetlen kapcsolata a Mérleg utcában lévő – úgy hiszem
– takarmánykereskedés pénztárosa. Figyelés alá vettük (Temesi Béla és én) a
pénztárost, aki még aznap, az ebédszüneti időben elvezetett bennünket a Hársfa utca
egyik házában lévő nyomdalakásra. Este mentünk rá a Hársfa utcai laksásra, de csak a
nyomda egyik felét találtuk itt, mert éppen költözködés alatt állott a nyomda. A másik
felét valahol Budán találtuk meg.
Talán ezekben az időkben történtek a KIMSZ vonalon és az egyetemisták vonalán
a sorozatos lebukások. Előbb a Fischl-ügy 102 fejleményeként az Eötvös kollégium
diákjainak szervezkedése került napvilágra, mely ügyben bukott le Stolte István 103 is.
Nem sokkal később a Szél–Birki Ágnes-ügy104 került feldolgozásra, mely ügyben egy
illegálisan működő nyomda is került a rendőrség kezére. A nyomdát úgy emlékszem 2
testvér (talán Olt)105 kezelte. A KIMSZ vezetőségének jó néhány tagja is rendőrségre
került a Kmety utcában lakó, Z betűvel kezdődő fiatalember lebukásával. Kétségtelen,
hogy ezen ügyekben besúgások alapján kezdtük meg a figyelő munkát, s minden
esetben több hétig tartó figyelés útján állapítottuk meg a szervezkedésben résztvevő
személyeket, s azok lakásait. Élénken emlékszem pl. Z. figyelésére, melyet magam
végeztem. Z-ről Hain csak annyit közölte velem, hogy KIMSZ vezetőségi tag s, hogy
jelentéseket küld a Wienben székelő „KÜB”-nek. 106 Hain azt is tudta, hogy Z. jelentéseit
valamilyen vegyi szerrel írja, mely írás a meleg hatására láthatóvá válik. Feladatom tehát
az volt, hogy Z. egy ilyen jelentését szerezzem be. Hosszadalmas figyelés után Z.
néhány kapcsolatát is sikerült megállapítanom. Egy napon aztán, amikor Z. Kmety utcai
lakásáról elindult, az Andrássy úton a MÁV igazgatósági épületénél lévő postaládikába
egy nagyobb levelet dobott be. Z-t útjára engedtem (munkahelyét ismeretem), magam
azonnal telefonáltam Hetényinek, s kértem intézkedését, hogy a postaláda kiürítésére
egy külön küldöncöt küldessen ki. Én a ládához állva a ládát üríteni akaró rendes
küldöncöt nem engedtem, hogy a ládát kiürítse, s mind addig vártam, míg a külön
küldönc megérkezett, aki a ládát kiürítette, s a tartalmát a 62-es postahivatalba
szállította. Én a küldönccel mentem a 62-es hivatalba, ott bizottság nyitotta ki a
bőrzsákot, s abban én azonnal felismertem a Z. által bedobott levelet. Az esetről a 62esben jegyzőkönyvet vettek fel, majd kiadták nekem a kérdéses levelet, melyet én
hivatalomba vittem. Hetényi, Hain Péter és én nyitottuk fel a levelet. Ártatlan tartalmú,
ritka sorban írott levelet olvastunk, de amikor a papírt meleg vasalóval átvasaltuk, a
sorok között olvasható vált a tulajdonképpeni jelentés, melyből a figyelésre és a
nyomozásra újabb támpontokat kaptunk. Úgy emlékszem, hogy amint a meleg hatása
megszűnt, az írás ismét láthatatlanná vált, s ezért a levelet most már akadálytalanul
tovább engedtük Wienbe.
Talán ebben az időben történt a Brünnből Budapestre érkezett, s a Ganz-Danubius
hajógyárban elhelyezkedett, úgy emlékszem, Spiegel nevű mérnök lebukása, aki
kapcsolatban állott a Vörösmarty utcában lévő egyik elektromos gyár Erdős 107 nevű
mérnökével. Ez bár kisebb jelentőségű ügy volt, úgy emlékszem, nyomda is bukott le.
Ezekre az időkre nem emlékszem vissza tisztán, mert 1928 őszén kipattant a
Rősner iskola botránya, a hamis érettségi bizonyítvány gyár. Én magam is érdekelve
voltam az ügyben, mert bár kezemben volt a Rősner iskola előzetes igazolása, hogy a
tanfolyam hallgatására jogosult vagyok és egyben a jelentkezésem tényét is igazolta,
hogy ez alapon a katonai parancsnokságom tanulmányi szabadságot engedélyezzen, a
vizsgálatnál kisült, hogy az érettségizettek anyakönyvébe helyettem mást vezettek be,
olyant, aki nem is hallgatta a tanfolyamot. Így érettségi bizonyítványomat érvénytelenné
nyilvánították. Ilyen csúnya botrányba kerülve elhatároztam, hogy a Rősner érettségi
bizonyítványt megelőző tanulmányaim alapján gimnáziumi érettségit teszek, s a jogot is
elvégzem. Szabályszerű kérvény alapján engedélyt kaptam, hogy a tisztviselő telepi
reálgimnáziumban a VI. osztályból különbözeti vizsgát, majd a VII. és VIII. osztályból,
15
mint magántanuló vizsgát, utána érettségi vizsgát tehessek. Kértem Hetényit és Hain
Pétert, hogy olyan beosztásban foglalkoztassanak, akiknek naponta csak 3 órát kellett
hivatalban tölteniük, egyébként aktáikat intézték a városban. Nehéz, idegölő munka volt
a hivatali munka ellátása mellett a rendszeres tanulás.
Kiestem ugyan a Hain-csoportbeli hajsza munkából, de komolyabb ügyeknél Hain
Péter csak beosztott rövidebb-hosszabb ideig tartó figyelésekre is. Ez az állapot tartott
1930 júniusáig, mikor is a fent nevezett gimnáziumban érettségi vizsgát tettem.
Ebben az időben került át a bűnügyi osztálytól hozzánk Szélesi Jenő 108 detektív. Ő
kezdte meg Rózsa Richárd.109 majd Bárd Ármin110 figyelését. Mindkét ügyben jelentős
számú előállítás történt. Bárd Ármint Szélesi annyira megverte, hogy kórházba kellett
szállítani. Hetényi ezért annyira megharagudott Szélesire, hogy később, bár nem erre az
esetre való utalással, de áthelyeztette a bűnügyi osztályhoz. Évek multán aztán
Malatinszky111 rendőr főtanácsos közbenjárására aztán ismét visszavette.
Hosszadalmasan figyeltük a Keleti Károly utcában lakó egyik pártfunkcionáriust
(KIMSZ), akire lakásadónője hívta fel a figyelmünket. A pártfunkcionárius holmiját
távollétében átvizsgáltuk, s megállapítottuk, hogy fontosabb szereplőről van szó. A
figyelés több kapcsolatának megállapítását eredményezte. Amikor pedig Hain Péter
elhatározta az általános előállítást, ő maga is kijött a figyelésekre. A Keleti Károly
utcában lakó fiatalember valahová az angyalföldi rétekre vitt ki bennünket, itt, miután
többen összetalálkoztak, észrevették a figyelőket és szétfutottak. Talán 3, vagy 4
személyt fogtunk össze, köztük úgy emlékszem, az egyik Sebes fiút is. Lehet, hogy
Rosner Jenő112 első lebukása is ez ügy kapcsán történt.
Jelentős eredményt értünk el a kerületi sajtós figyelése révén. A kerületi sajtós
figyelése révén fel tudtuk venni a központi sajtós figyelését is. A központi sajtóst figyelve
vele együtt elfogtuk a nyomdászt is. Amikor a szétosztásra kerülő sajtóanyagot valahol a
városligetben
átadta
a
központi
sajtósnak,
mindkettőjüket
előállítottuk
a
főkapitányságra. Itt kiderült, hogy a nyomdász azonos Sebes Györggyel, akiről már
korábban megállapítottuk, hogy illegalitásban él. Sebes Györgynél találtunk egy kapu és
egy lakáskulcsot, mellyel Sebes nem tudott, illetve nem akart elszámolni. Kipróbáltuk
még aznap este [és kiderült], hogy a nála talált kulcsok nem a legális lakásához tartozó
kulcsok. Ilyen megállapítások után elővettük Sebest, s faggattuk, hogy illegális lakásának
helyét mondja meg. Határozottan tudtuk, hogy Sebes a nyomdász és, hogy a nyomda
helyét akarja elkonspirálni. Sebes Györgyöt az éjjeli órákban is faggattuk, megvertük, de
a nyomda helyét ennek dacára sem árulta el.
Másnap reggel Sebes György kihallgatásra jelentkezett Hain Péternél, s minden
kérdezés nélkül elmondta, hogy valóban ő a nyomdász és, hogy a nyomdai lakás a Rózsa
utcában (a házszámra már nem emlékszem) van. Kérdésünkre, hogy miért lett ennyire
közlékeny, mosolyogva kijelentette, hogy a nővel, akivel együtt lakott a nyomdai
lakásban, mint férj és feleség, megállapodtak abban, amennyiben az előző esti illegális
találkájáról este 9 óráig nem térne haza, (este 8 órakor adat át a sajtóanyagot), úgy ő
lebukott, a nő tehát azonnal csomagolja össze az apparátust, s azzal együtt meneküljön.
Mosolyogva közölte velünk azt is, hogy a nőt egyébként nem ismeri, pártvonalon
kapcsolták vele össze, kilétét nem tudja. Hain Péterrel együtt mentem ki a Rózsa utcai
lakásra, ott azonban már csak a nyomda visszamaradt nyomait találtuk. A házmester,
kérdéseinkre kijelentette, hogy a lakásban lakó fiatalasszony férje előző este vidékre
utazott, a fiatalasszony pedig este 9 óra után leszaladt hozzá és kérte őt, hogy sürgősen
egy taxit hozasson a részére, mert táviratot kapott vidékről, hogy anyja haldoklik, s neki
hozzá kell utaznia. A házmester el is ment taxiért. Mire a taxi visszaért a fiatalasszony
már becsomagolt. A csomagokat ő segítette a taxira vinni. Ezen megállapítások után Hain
Péter visszatért hivatalába, engem visszahagyott a helyszínen, utasítva, hogy az illegális
[munkában részt vállaló] házaspár életmódjára vonatkozólag adatokat gyűjtsek.
A házmestert vettem alaposabb faggatás alá. Érdeklődtem, hogy a házaspár hol,
melyik üzletekben szerezte be szükségleteit. A házmester a vele való hosszas
beszélgetésem során elmondta, hogy pár héttel előbb a környéken lakó két hölgy, akiket
az utcán több alkalommal látott egy nagy kutyával sétálgatni, bementek hozzá és egy
lány után érdeklődtek, akit a házba láttak bemenni, de kijönni nem láttak. A lány nevét is
közölték a házmesterrel, de azt időközben már elfelejtette. A házmester közölte a két
16
hölggyel, hogy ilyen nevű lány a házban nem lakik, megmutatta a lakók névjegyzékét is.
A két hölgy ezek után még jó ideig a házban maradt hangoztatva, hogy a keresett
lánynak még a házban kell lennie, mert kimenni nem látták. Majd nem éppen
megnyugodva de eltávoztak.
Én ezen adatok birtokában végigjártam a környék üzleteit, érdeklődve a kutyát
sétáltató hölgyek után. Az egyik hentesüzletben leírásom után ráismertek a hölgyekre,
mert a kutya részére ott szoktak vásárolni hulladék-húsokat. Közölték velem a hölgyek
lakását. Felmentem hozzájuk, [ahol] érdeklődésemre elmondták, hogy az I. emeleti
lakásuk ablakából látták unokahúgukat, Kolozs Mártát113 kis kézikosárral a Rózsa utcai
ház felé menni. Leszaladtak utána, de csak annyit láttak, hogy az unokahúguknak vélt nő
a kérdéses házba bement. Miután úgy tudták, hogy Márta külföldön van, s most a
házmester válaszai sem voltak kielégítőek, erős hasonlatosságra gondoltak és napirendre
tértek a dolog felett.
Én a Rózsa utcából egyenesen Kolozs Márta legális lakására (Dohány u.) mentem,
ott anyjával beszéltem. Anyja válaszai igen zavarosak voltak. Csak annyit tudott, hogy
Márta külföldön van, de, hogy hol és kinél, erre vonatkozólag nem tudott választ adni.
Levelet sem tudott lányától felmutatni. Kolozsnén tisztán felismertem a konspiratív
viselkedést, ezért onnan telefonon jelentést tettem megállapításaimról Hain Péternek,
segítségét kértem, s a lakásban házkutatást tartottunk. Eléggé erősen kompromittáló
anyag került elő a házkutatás során, amiből minden kétséget kizárólag megállapítást
nyert, hogy Kolozs Márta részese az illegális mozgalomnak. Kezünkbe került Márta
jegyzetkönyvecskéje is, melyben, ha jól emlékszem, szerepelt Tömpe András 114 neve is.
A továbbiakban figyeltettük Kolozsék telefonját is, s lehet, hogy ezen az úton került a sor
Tömpe András és még néhány társa előállítására. (Lehet azonban, hogy tévedek, s
Tömpe András talán nem is ezen üggyel kapcsolatban bukott le.) Eléggé számos előállítás
történt a továbbiakban, csak Kolozs Márta nem került elő. Most már valóban külföldre
utazott, honnan csak évek múlva került vissza, amikor is Sombor Kolozs Márta
személyével kapcsolatban nem óhajtott „ügyet” csinálni, s így megúszta a dolgot
egyszerű rendőri felügyelet alá helyezéssel.
Az illegális mozgalom elleni munkának új fejezete indult meg a dr. Weil Dezső–
Pikler ügy115 kapcsán. Hosszas figyelés után ugyanis, amikor dr. Weil Dezső röntgen
orvos és Pikler lebuktak, Weil lakásán a parkett alatt találtuk meg az illegális anyagot.
Pénzt, iratokat, katonakönyveket, stb. Piklerről a nyílt nyomozás során megállapítást
nyert, hogy futárszolgálatot tejesített, de erre vonatkozó tárgyi bizonyíték a lakásán
tartott házkutatás során nem került kezünkbe. Amikor pedig az ügyben előállítottakat
átadtuk az ügyészségnek – ha jól emlékszem ítélethozatal után – azt hallottuk, hogy a
„Def”116 foglalkozik nevezettekkel.
Hajnácskőyt ugyanis időközben a csendőri nyomozóalosztálytól áthelyezték a defhez, s ő irányította oda az ügyet. Hajnácskőy azután felhívta telefonon Hain Pétert, s
kérte, hogy a def-nél lévő hivatalos helyiségében látogassa meg. Hain Péter engem is
magával vitt a Hadikba. 117 Itt Hajnácskőy azzal fogadott bennünket, hogy egy kis
oktatásra hívott meg, hogy a jövőben ne csináljunk olyan fuser-munkát, aminőt a Weil
ügyben produkáltunk. Gúnyolódott velünk, majd aztán rátért a tárgyra. Elővette Pikler
egyik bőröndjét, annak a 4 közül 2 fenékcsavarját lecsavarta, s a fenék lemezt kiemelte.
A bőröndnek dupla fenéklapja volt, s a két fenéklap között hevert a még le nem
kézbesítet futárposta anyaga. A továbbiakban aztán Hajnácskőy most már őszintén
kijelentette, hogy azért túlságosan ne szégyenkezzünk, mert dacára, hogy Pikler a
Hadikban történt kihallgatása során beismerte, hogy a futárposta a lakásán lévő egyik
dupla fenekű bőröndjében van elrejtve, a dacára annak, hogy ő maga ment újabb
házkutatásra, s kereste a dupla fenekű bőröndöt, mégsem találta meg. Bevitte hát a
lakáson talált összes bőröndöket a Hadikba és ott Pikler, maga vette elő a futárposta
anyagát.
Ugyanígy a Hadikba került Földes Pál 118 is. Hain Péter közölte velünk, hogy
bizalmas értesülése szerint (Oancztól tudta), az illegális mozgalomban részt vesz egy
gyárigazgató is, de annak sem illegális munkaterületét, sem kapcsolatait nem tudja.
Ezért felhívta a figyelőket a fokozott éberségre. Szélesi Jenő kollégám figyelt valakit,
akinek egyik kapcsolatát továbbfigyelve, azt a csepeli Weisz Manfréd textilgyár kapuján
17
látta bemenni. A portáshoz sietve megkérdezte, hogy nem-e a község orvosa ment be a
kapun, mert ő arra vár. A portás azt mondta, hogy nem orvos volt az, aki bement,
hanem a gyár egyik igazgatója, Földes Pál volt az. Így tudtuk meg, hogy ki az a
gyárigazgató, aki az illegális munkában dolgozik. A figyelés természetesen tovább tartott.
Pár nappal később figyelésem során (én egy másik személyt figyeltem), a Ráday utcában
összetalálkoztam Szélesi Jenővel, aki Földes Pál nyomában volt. A két megfigyelt személy
összetalálkozott, majd beültek egy kávémérésbe. Kívülről láttuk, hogy Földes iratokat,
térképet vesz elő, s hosszasan magyaráz társának. Telefonon jelentettük
megállapításainkat Hainnak, aki kijött hozzánk és rövid tanakodás után úgy döntött, hogy
rámegyünk a tanácskozókra. Bementünk a kávémérésbe, ahonnan Földest és társát
előállítottuk a főkapitányságra, majd mindkét lakáson házkutatást tartottunk. Földes
lakására Hain Péter is velünk jött, ő maga tartotta a házkutatást. A gyár területén lévő
kis villában volt Földes lakása, ahol egy nővel lakott együtt. Meglepő eredménye volt a
házkutatásnak. Nagy mennyiségű illegális sajtó, utasítások, feljegyzése, s nyomdai
kellékek kerültek elő. Amikor Földesre vonatkozólag igazgatótársát kikérdeztük, az
kijelentette, hogy álmában sem gondolta volna elképzelni, annak illegális tevékenységét.
Határozottan kijelentette, hogy Földes az ország egyik legképzettebb vegyészmérnöke.
Földes, kikérdezése során kijelentette, hogy csak a kezünkben lévő anyagra és a
vele együtt előállítottakra vonatkozólag hajlandó vallani, azt is csak addig a határig, amíg
másnak a rendőrség kezében még nem lévő személyeknek vallomásával nem árt. Ezen
elhatározása mellett kitartott végleg annak ellenére, hogy megverték. Tudom róla, hogy
a def.-nél is elővették, de az ott elért eredményről nem tudok. Tudom azt is, hogy
hónapok múlva jelentkezett az ügyésznél, s ott vallomást tett Oancz ellen, ismertetve
annak pontos illegális szerepét.
Jóval ezen időket megelőzően zajlottak le dr. Sándor Pál, 119 dr. Schönstein120
(talán László) és társai ellen a figyelések és nyomozások. Nevezetteket az illegális párt
legálisan élő és dolgozó propaganda szerveként kerültek gyanúba – nem ok nélkül.
Kétségtelen voltak kapcsolataik az illegális párthoz, de ezt bizonyítani nem tudtuk. Az
ügyészség is csak 1-2 cikküket inkriminálta, s emelt ellenük vádat. Ha jól emlékszem
velük kapcsolatos figyeltük, illetve akartuk figyelni, az akkor talán már illegalitásban élő
Tamás Aladárt,121 akiről Hain valahonnan annyit megtudott, hogy a 62-es postahivatal
körúti oldalán kifüggesztett repülő-postaládába levelet kell bedobnia. Hetekig figyeltük a
postaládát, de nem emlékszem, hogy valamelyest eredményt értünk volna el. Dr. Sándor
és dr. Schönstein a továbbiakban többször kerültek preventív előállításra.
A biatorbágyi vasúti híd felrobbantása adott a továbbiakban hivatalunknak sok munkát.
Én magam az ügyben nem dolgoztam, mert a kormányzó kenderesi és gödöllői
tartózkodásának időtartamára személybiztonsági szolgálatra (4 hónapon át) a
kormányzósági detektív-kirendeltséghez vezényeltettem. Hallomásból (detektív kollégáim
révén) tudom, hogy a tettes néhány sor írást hagyott a helyszínen, melyben
cselekményének kommunista jelleget adott. Ilyen irányban indult meg tehát a nyomozás
is. Csak később terelődött a gyanú Matuskára, 122 aki ugyan a helyszínen a detektívek
kezébe került, s eléggé gyanúsan viselkedett, de mert akkor dr. Kovács Sándor detektív,
aki őt személyesen ismerte igazolta – figyelmen kívül hagyták és elbocsátották. Úgy
gondolom, hogy a továbbiakban Hain Pétert küldte ki Hetényi Wienben Matuskára
vonatkozóan adatokat gyűjteni. De Hain Wienből telefonon tett jelentésében Matuskát
gyanún felül állónak jelezte. Hetényi ekkor Sombort küldte Wienbe, aki ott elegendő
terhelő adat beszerzése után, a rendőr-igazgatóságon teljes és részletes beismerő
vallomásra bírta Matuskát. A biatorbágyi merénylet szolgáltatta a közvetlen okot, hogy a
kormány bizonyos bűncselekményekre statáriumot hirdessen ki. Így statáriális eljárás alá
vonta az 1921. III. tc-ben megállapított bűncselekményt tetteseit, amennyiben azok a
szervezkedésben vezető szerepet töltöttek be.
Úgy emlékszem, már Gömbös volt a miniszterelnök, amikor egy ügy kapcsán
előállították Hoffmann Ottót.123 Emlékezetem szerint Hoffmann Ottóról Hain Péter tudta,
hogy magasabb pártfunkcionárius, s ezért, mielőtt más foglalkozott volna vele, ő maga
akarta első ízben kihallgatni. Ezért Hoffmannt szobájába vitette, s ott kezdte meg
kihallgatását. Hoffmann azonban a hozzá feltett első kérdésekre hirtelen elhatározással a
18
kettős ablakon át az utcára vetette magát oly ügyesen, hogy teste az ablak rámáját sem
érte. A körülmény tisztán megállapítható volt a két ráma szegélyén maradt üvegszilánkok
helyzetéből. Ezen esettel kapcsolatban az a hír terjedt el, hogy a politikai osztályon a
kommunistákat az utca kövezetére dobálják ki. Még maga Gömbös is így
gondolkodhatott, mert egy alkalommal, amikor Rómába utazott, s vele együtt Hain Péter
és én is kocsijában tartózkodtunk, Haint magához hívatta, s részletesen elmondtatta vele
Hoffmann ugrásának körülményeit. Amikor pedig Hain részletesen elmondta a
történteket, Gömbös azt nem hitte el, s biztatta Haint, hogy neki nyugodtan bevallhatja,
hogy Hoffmannt erőszakosan dobták ki az ablakon.
A statárium kihirdetését követően (talán 1932 júliusában), került hivatalunkhoz
előállításra Sallai,124 Fürst125 és talán Karikás.126 Én magam ez ügyben nem dolgoztam,
mert vidéken tartózkodtam, s csak a statáriális tárgyalás napján tértem vissza
hivatalomba. Úgy emlékszem, Temesi Béla kollégám mondta el nekem az ügy részleteit.
Így hallomásból tudom, hogy egy névtelen levél hívta fel a rendőrség figyelmét az Orczy
út egy házára. A névtelen levél [ügyében] Temesi kapott megbízást puhatolásra. Temesi
állapította meg a lakást, melyet a párt bérelt és használt fel az illegális munkában. A
detektívek aztán beültek a lakásba és az oda befutókat előállították. Így került a
rendőrségre Sallai, Fürst és Karikás is. Az ügy további nyomozása során került elő a
nyomda is, melyet talán éppen Sallai kezelt Krausz Terézzel együtt. Homályosan
emlékszem, hogy Temesi arról is beszélt nekem, hogy Sallai már megelőzően is kezelte
hosszabb időn át a párt illegális nyomdáját, majd leváltották, mert Sallainak
munkaterülete egyébként külföldön volt. Alkalmas ember hiányában most ismét Sallait
küldték Budapestre, hogy ideiglenesen kezelje a nyomdát. Sallaiék ügye statáriális
bíróság elé került, ahol Sallait és Fürstöt halálra ítélték, Karikás ügyét pedig a rendes
bírósághoz utalták. Sallait és Fürstöt még aznap kivégezték.
A nyomdából bekerült anyag között Hain Péter talált egy rejtjeles írást (tört
számok). A kivégzés után pár nappal sikerült a rejtjeles írás kulcsát is megtalálnia, az
ugyancsak a nyomdából bekerült könyvek között. A rejtjeles írásból aztán
megállapítottuk, hogy Sallai és Fürst egyik védője, dr. Molnár René 127 ügyvéd is tevőleges
részese az illegális mozgalomnak. Hain rögtön utasított bennünket, hogy Molnár Renét
állítsuk elő. Erre azonban sor már nem került, mert Molnár René érkezésünk előtt ½
órával előbb lakásáról eltávozott, s oda többé vissza nem tért. Mint később
megállapítottuk, sikerült kijutnia Moszkvába.
Ebben az időben történt, hogy Hain Rákospalotára küldött ki bennünket, hogy ott
néhány fiatalember mozgását figyeljük meg. Figyelmeztetett bennünket, hogy adatai
szerint ott egy illegális nyomdának kell működnie, tehát óvatosak legyünk. Figyeléseink
során láttuk, hogy a megfigyelt emberek nyilvánvalóan apparátus vonalon dolgoznak.
Eljutottuk egy városszéli magányosan álló házhoz, ahová egyik megfigyelt nyilvánvalóan
az előzőleg illegális találkán átvett stencil-féle kis csomagot vitt be. Nyomdát sejtve a
házban, telefonon jelentettem az esetet Hainnak, mire ő kijött, s velem együtt a házba
ment. Itt két Rákoszentmihályről származó testvért találtunk, kik valóban az illegális
nyomdát kezelték. Előkerült természetesen a nyomda is. Hain az egyik detektívet a
lakásban hagyva utasított, hogy a testvérek egyikét én vezessem a háztól mintegy 500
méterre hagyott autóig, a másikat pedig ő maga vezette. Én az egyik utcába, amikor
befordultam hátranézve még láttam, amint Hain az egyik előállítandót karjánál fogva
vezeti mögöttem mintegy 100 méterrel. Majd amikor az autóhoz értem és Hain hosszabb
idő eltelte után sem ért még az autóhoz, az őrizetest a rendőrsofőrre bízva
visszamentem a nyomdalakásig. Ott az otthagyott kolléga csak annyit tudott mondani,
hogy Hain már elvitte az előállítandót, s azóta vissza nem tért. Rendkívüli eseményt
sejtve, a várost szegélyező szántóföldre mentem, s az ott dolgozó földművesektől
érdeklődtem, Hainék után. Ezek aztán elmondták, hogy láttak egy szántóföldeken rohanó
fiatalembert, akit egy jól megtermett, kövérebb férfi üldöz, s kiáltott, hogy álljon meg.
Látták, hogy a menekülő eldobta felső kabátját, s könnyed futással nagy előnyre tesz
szert üldözőjével szemben. Hallották azt is, hogy az üldöző revolverrel a menekülő után
lőtt, de nem talált. Megfigyelték azt is, hogy a menekülő mind nagyobb előnyre tett
szert, az üldöző azonban továbbra is futott utána. Én még hosszabb ideig vártam, miután
azonban Hain nem jelentkezett, az őrizetemben lévő embert az autón hivatalunkhoz
19
előállítottam. Hain csak hosszú órák múlva került elő, s elmondta, hogy amint a város
széléhez értek, embere kiszakította magát kezéből, s a szántóföldeken át megszökött.
Elmondta azt is, hogy ijesztésül lőtt a levegőbe, de a menekülő nem állt meg. Sokáig
kerestük a megszökött nyomdászt, de nem került elő.
Ezekben az időkben a KMP aktivitása alábbhagyott, mind kevesebb életjelenséget
adott magáról, az utcai tüntetések megszűntek, sajtójuk is igen gyéren dolgozott. Csak
ritkán jelentek meg, illetve kerültek kezünkbe illegális röpiratok és egyéb sajtótermékek.
Nyilvánvalóan
spórolni
akartak
embereikkel,
s
a
szervezkedés,
tagés
szimpatizánsgyűjtés óvatosabb módját határozták el. Hain Péter adatokat kapott arról,
hogy a KMP a jövőben az SZDP és a szakszervezetek keretén belül fogja szervező
munkáját végezni.
Ebben az időben én kikapcsolódtam a csoport tulajdonképpeni munkájából, mert
egyéb beosztásban foglalkoztattak. Ekkor indultak meg ugyanis a komoly diplomáciai
tárgyalások Német- és Olaszországgal, valamint Ausztriával. A gyakori miniszterelnöki,
külügyminiszteri utazások alkalmával, valamint a hozzánk látogató külföldi miniszteri
utazások alkalmával, engem személybiztosítási szolgálatra rendszeresen vezényeltek,
együtt utaztam eleinte csak Hain Péterrel, majd később dr. Hivessy Jenő, Gémes István
és Lábody Gyula kollégámmal. E beosztásomból csak ritkán, egyes esetek figyelésére
alkalmazott Hain a rendes csoportmunkára.
Ilyen eset volt a telefonfülkéket robbantó Schiesz József 128 figyelése. Schiesz
József ügyében Hain bizalmi ember adatai alapján indította meg a felderítő munkát.
Határozottan emlékszem, hogy a bizalmi emberrel Sasvári István 129 detektív tárgyalt
rendszeresen, s mi Sasvári útján kapott adatok alapján vettük fel a figyelőmunkát.
Figyeléseink során jutottuk el, úgy emlékszem a Szondi utcában lakó Schiesz Józsefhez.
Megjegyzem, hogy a figyelő szolgálatunk tartama alatt történt újabb, az Andrássy út,
majd a Rákóczi út egy-egy házának kapualjában robbantó merénylet. Amikor Schiesz
József előállítására került sor, ő természetesen tagadott, de másnap, a nappali fénynél
tartott alaposabb házkutatás alkalmával a pincében már találkoztunk a primitív
pokolgépek elkészítésének nyomaival. A pince egyik sarkában 3 nagyobb pléhdobozt
találtunk egymás mellé állítva, s megállapítható volt, hogy egy negyedik doboz is állt a 3
mellett, s azt csak a közelmúltban vehették onnan el. Schiesz lakásán pedig a
villanycsillár díszüvegrudacskái közül néhány hiányzott. Ugyanakkor pedig a robbantások
színhelyén tartott helyszíni szemlén a pokolgép alkatrészei között (nem robbant fel) talált
a bizottság egy a Schiesz pincéjében lévő dobozokhoz hasonló pléhdobozt, s egy
üvegrudat. A robbantás helyszínén talált pléhdobozt elvittük Schiesz pincéjébe, s ott az
beillett a 3 doboz mellett észlelt nyomba. Az üvegrudacskáról is minden kétséget
kizáróan megállapítottuk, hogy azt Schiesz szobájában lévő csillárról szerelték le. Amikor
pedig a bizonyítékokat Schiesz József elé tártuk, töredelmesen beismerte, hogy mind a
négy merényletet ő tervezte ki, a pokolgépeket egy társával együtt készítették el,
melyeket aztán mind a négy helyen ő maga helyezett el. Schiesz József ugyan
kommunistának vallotta magát, de a nyomozás folyamán emlékezetem szerint nem
merült fel semmiféle adat arra vonatkozóan, hogy Schiesz a robbantásokat pártmegbízás
alapján tette. Ő maga sem vallotta ezt. Úgy emlékszem, hogy Schiesz József e
cselekményeinek indító okaira a nyomozás a továbbiakban nem derített fényt.
A kommunista fronton észlelt szélcsenddel egyidőben kezdtek mozgolódni a
nyilasok. A jobboldali illegális mozgalmakkal a politikai osztály egy detektív csoportja
foglalkozott, a Rétlaki-csoport. Ebben az időben kezdte Hetényi a csoportot erősíteni.
Első komoly megmozdulásuk talán, az Abbázia kávéházi botrány volt, ezt követte a
szocdem párthelyiségek megrohanása, verekedések kezdeményezése. Kémeri Nagy
Imre130 igen gyakran került be hozzánk, mint előállított, de komolyabb baja nem lett. Bár
Hetényi határozottan nagy igyekezettel iparkodott csírájában elfojtani a jobboldali
illegális törekvéseket, azok azonban mind nagyobb merészséggel és erőszakossággal
adtak magukról életjelet. Hetényit e munkájában teljes készséggel segítette Sombor.
Amint én láttam a dolgokat, itt került szembe Hain Hetényivel és Somborral. Persze az
ellentét nem volt nyílt, mert Hetényiék nem is sejtették, hogy Hain a jobboldal elleni
munkájukban nem ért velük együtt. Hain ebben az időben kezdett orientálódni a
katonatisztek felé, kereste azok társaságát, majd összebarátkozott Hubayval. 131
20
Ebben az időben történt, hogy a baloldali érzelmű munkásifjúság válaszul a
többszöri provokációra ellátogatott a nyilasok Tompa utcai párthelyiségébe, a bent
tartózkodókat megverték, a berendezési tárgyakat összetörték, majd szétszéledtek. Ha
jól emlékszem, csupán egy fiatal munkást ejtettek foglyul a nyilasok, akit aztán átadtak a
rendőröknek. A verekedés nyomán megindult nyomozást a foglyul ejtett előállított
vallomása nem terelte a helyes irányba. Határozottan emlékszem, hogy Hetényi bizalmi
embere (Szántó, aki egyébként Nagy István néven élt), 132 hozott adatokat arról, hogy a
Tompa utcai verekedés a Dob u. 90-ből indult ki és, hogy azt dr. Ságvári Endre 133
szervezte meg. A bizalmi ember további adatai alapján mentünk be határozott időben a
Dob u. 90-be, ahol együtt találtuk az ifjúságot. Emlékezetem szerint valamennyit
előállítottuk a főkapitányságra, s ott megállapítva a Tompa utcai látogatók névsorát,
azokat őrizetbe vettük, a többit elbocsátottuk.
A következő időkben a baloldali front teljesen csendes lett, a Hain csoport
munkája inkább csak ellenőrző jellegű lett. A szocdem pártcsoportokban tartott
ismeretterjesztő előadások, főként az ifik részére rendezett ilyen összejövetelek
ellenőrzése adta munkánk java részét. Igen sok felesleges munkát adott ismét a
csendőrség az ő szocdem ellenes helyzetjelentésivel. E jelentésekben igen sokszor helyt
nem álló adatok szerepeltek azzal a céllal, hogy a szocdem pártot és szakszervezeteket a
kormány oszlassa fel.
Annál élénkebb volt a jobboldal. Illegális röpirataik sűrűn jelentek meg, de mivel a
konspirációhoz nem sokat értettek, napokon belül kerültek be a főkapitányságra a
röplapok szerkesztői, készítői, stb. Hetényi és Sombor kérlelhetetlen eréllyel küzdött a
szélsőséges áramlattal szemben. Nem voltak hajlandók nemzeti megmozdulást látni az
illegális törekvésekben, ahol azok jelentkeztek, lesújtottak rájuk.
Én ebben az időben már láttam, hogy Hain szimpatizál egyes jobboldali
vezetőkkel, s nem jó szemmel nézi az esetenként történt tömeges jobboldali
előállításokat. Többször megjegyezte: „Kár ezeket a jó magyar embereket meghurcolni.”
Láttam, hogy rendszeresen olvassa a nyilasok lapját, s különösen feleségével szívesen
beszélget a nyilas ügyekről. Úgy vettem észre, hogy felesége tájékozottabb a nyilas
berkekben, mint férje.
Én ebben az időben egyetemi tanulmányaim végén jártam, a szigorlatok előtt
álltam, s mert reszortunkban amúgy sem sok munka akadt, kikapcsolódtam ismét a
csoport munkájából. 1936 júniusában fejeztem be az egyetemi tanulmányaimat, amikor
is a pécsi egyetemen az államtudományok doktorává avattak.
[ÁBTL 4.1 A–795 4–24. Géppel írt tisztázat. A szövegben található nevek aláhúzással
szerepelnek.]
21
1
Lásd többek között: Hollós Ervin Rendőrség, csendőrség Vkf/2. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1971.; Kovács Zoltán
András: Csendőrsors Magyarországon 1945 után. In Katonai perek a kommunista diktatúra időszakában 1945–1958.
Tanulmányok a fegyveres testületek tagjai elleni megtorlásokról a hidegháború kezdeti időszakában. Szerk.: Okváth
Imre. Budapest, 2001, Történeti Hivatal, 103–140.; Uő: Szálasi-kormány belügyminisztériuma. Máriabesenyő–Gödöllő,
2009, Attraktor Kiadó, 142–160.; Haraszti György: Vallomások a túlélésért. In Vallomások a holtak házából. Ujszászy
István vezérőrnagynak a 2. vkf. osztály és az Államvédelmi Központ vezetőjének az ÁVH fogságban írott feljegyzései.
Szerk.: Haraszti György. Budapest, 2007, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – Corvina Kiadó, 9–71.;
Kovács Tamás: Az ellenforradalmi rendszer politikai rendészetének genezise 1919–1921. Múltunk, 2009. 2. sz. 64–92.;
Uő: Rendőrségi célkeresztben a szélsőjobb Dr. Sombor-Schweinitzer József feljegyzése a szélsőjobboldali
mozgalmakról, 1932–1943. Budapest, 2009, Gondolat Kiadó.
2
A visszaemlékezést felhasználták, többek közt a háború utáni népbírósági perekben, az egykori politikai detektívek és
csendőrnyomozók ellen, valamint Demény Pál ügyében is. Vö. Demény: „A párt foglya voltam”. Budapest, 1988,
Medvetánc, 176–177. Az önvallomás felhasználása kimutatható a Rajk-perben és az 50-es években lezajlott ún.
munkásmozgalmi büntetőeljárásokban. Vö. ÁBTL 3.1.9 V-142732 (Stolte István), V-143387 (Szakasits Árpád), V150240/1–2 (Gács László). Az államvédelem a feljegyzést hasznosította továbbá, az 1950-es évek végén lefolytatott
csendőr és rendőrperekben is. Vö. ÁBTL 4.1 A-1098/1. (Dokumentumok a volt m. kir. rendőrtisztek és detektívekről a
kommunistaellenes nyomozásokról II. kötet) 117–118/a.
3
A kézzel írt visszaemlékezés ÁBTL 4.1 A-417 jelzet alatt található.
4
Vö. Varga Krisztián: Az 1945 előtti politikai rendőrség Wayand Tibor detektívfelügyelő önvallomásában. Betekintő,
2009/1. http://www.betekinto.hu/Default.aspx?cikkId=107 (Utolsó letöltés: 2010. 02. 15.)
5
Lásd Demény Pál elleni büntetőeljárásban játszott szerepét. Vö: Demény: „A párt foglya voltam”. i. m. 176–177
6
Wayand Tibor vizsgálati anyagát lásd: ÁBTL 3.1.9 V-135778. Wayandról bővebben: Varga: i. m.
7
Varga Krisztián i. m.
8
A szövegben minden nevet, vagy fontosnak vélt eseményt az államvédelem aláhúzott, illetve megjelölt.
9
A Wayand Tibor ügyében keletkezett összefoglaló rendőrségi jelentés szerint több illegális kommunista tanúvallomása
szól azokról, akik az egykori detektívfelügyelő „inquiziciós kezelésén mentek át”. ÁBTL 3.1.9 V–135778 9–10.
10
Gyarmati
György:
Kényszerpályás
rendszerváltások
Magyarországon,
1945–1949.
http://www.mindentudas.hu/gyarmatigyorgy/20051017gyarmati.html (utolsó letöltés: 2010. 02. 15.)
11
Visszaemlékezésekből a teljesség igénye nélkül lásd: Kállai Gyula: Életem törvénye 1–2. kötet. Budapest, 1980,
Magvető Könyvkiadó; Uő: Megkésett börtönnapló. Budapest, 1987, Kossuth; Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések:
1892–1925. 1–2. kötet. Szerk.: Feitl István, Gellériné Lázár Márta, Sipos Levente. Budapest, 2002, Napvilág; Uő:
Visszaemlékezések: 1940–1956. 1–2. kötet. Szerk.: Feitl István, Gellériné Lázár Márta, Sipos Levente. Budapest, 1997,
Napvilág Kiadó; Vas Zoltán: Viszontagságos életem. Budapest, 1980, Magvető Könyvkiadó; Uő: Akkori önmagunkról.
Önéletírás II. Budapest, 1982, Magvető Könyvkiadó; Demény Pál: „A párt foglya voltam” i. m.; Uő: Rabságaim 1–2.
kötet. Budapest, 1989, Magvető Könyvkiadó; Demény Pál 1901–1991. Emlékkönyv. Gyertyán Ervin és Bossányi
Katalin interjúi Bodor Pál előszavával. Budapest, 1989, Demény Pál Alapítvány.
12
Hetényi Imre: Amikor a rend őre voltam. Budapest, 1941, Pantheon Kiadó.
13
Gratz Gusztáv: A forradalmak kora. Magyarország története 1918–1920. (Reprint) Budapest, 1992, Akadémiai
Kiadó, 261–272.
14
Kovács Tamás: Az ellenforradalmi rendszer politikai rendészetének genezise 1919–1921. Múltunk, 2009. 2. sz. 64–
92.
15
Gratz Gusztáv: i. m. 272.
16
A fővárosi rendőrség története (1914–ig). Szerk.: Kollár Nóra. Budapest, 1995, Budapesti Rendőr-főkapitányság,
344–366. illetve lásd a Népszava 1923. november 8-i számában megjelent A munkás kérdés – rendőri ügy című írást.
Sajtókivágásként megtalálható: PIL 721. f. 2/40. ő. e.
17
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2001, Osiris Kiadó, 133–134.
18
A rendőrség természetesen minden – a rendszerre veszélyes vagy annak tartott, így jobboldali – szervezkedést
igyekezett ellenőrzése alá vonni. Esetünkben azonban elsősorban a baloldali pártok és aktivistáik elleni nyomozásokat
taglalja a visszaemlékezés.
19
Beránné Nemes Éva – Hollós Ervin: Megfigyelés alatt… Dokumentumok a horthysta titkosrendőrség működéséből
1920–1944. Budapest, 1977, Akadémiai Kiadó, 123–128. Lásd még: Demény Pál: „A párt foglya voltam” i. m. 37–40.
20
Borsányi György: Kun Béla. Budapest, 1979, Kossuth Kiadó, 256–262.
21
Uo. 341–332.
22
Demény Pál: „A párt foglya voltam” i. m. 29–32.
23
Borsányi György: i. m. 256.
24
Demény Pál: Rabságaim. 1. kötet. i. m. 51.
25
Demény Pál: „A párt foglya voltam” i. m. 36.
26
Borsányi György: i. m. 261–264.
27
Munkásmozgalomtörténeti Lexikon. Szerk.: Vass Henrik. Budapest, 1972, Kossuth Kiadó, 340.
28
Az esetet részletesen leírja Borsányi György Kun Béláról szóló életrajzában. Vö. i. m. 298–299.
29
Hetényi Imre: i. m. 94–133.
30
Borsányi György: i. m. 377.
31
Demény Pál: „A párt foglya voltam” i. m. 39.
Munkásmozgalomtörténeti Lexikon i. m. 344.
33
A Demény Pál és a Weisshaus Aladár vezette kommunista mozgalmakról lásd: Demény Pál: „A párt foglya voltam”
i. m., illetve Uő: Rabságaim. 1–2. kötet i. m.
34
A magyarországi baloldali kommunista munkásmozgalomról lásd: Konok Péter: A trockizmustól a
tanácskommunizmusig. A magyarországi baloldali kommunizmus és a „Hartstein-csoport”, 1928–1933. Múltunk, 2002.
2. sz. 3–75.
35
Konok Péter: Egy lezáratlan vita margójára. Eszmélet, 2004. 64. sz. 107–134.
36
A fogalomról lásd: Beránné – Hollós: i. m. 203.
37
A fogalmat Wayand használta egyik önvallomásában. ÁBTL 3. 1. 9. V–135778 91.
38
Konok Péter: Baloldali radikalizmusok Magyarországon a XX. század első felében. Társadalmi Forradalom
http://tarfor.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=25&Itemid=1 (Utolsó letöltés: 2010. február 02.)
39
Konok Péter: Dr. Sombor-Schweinitzer József előadása az államellenes mozgalmakról (1937). Múltunk, 2003. 2. sz.
199–230.
40
Beránné – Hollós: i. m. 202–205.
41
Vö. Konok Péter: Baloldali radikalizmusok… i. m.
42
Uo.
43
Hollós: i. m. 160–170.
44
Uo. 149, 176–181.
45
Gyarmati György: Péter Gábor fiatalsága. In Trezor 2. A Történeti Hivatal Évkönyve 2000–2001. Szerk.: Uő.
Budapest, 2002, Történeti Hivatal, 53.
46
Hollós: i. m. 156–157.
47
Kincs István: A volt magyar királyi államrendőrség történetéről rövid áttekintés A BM Rendőrtiszti Akadémia
Politikai Nyomozó Tanszékének kiadványa Budapest, 1960. 30.
48
A Singer-csoport 1922. szeptemberi letartóztatásának körülményeit vizsgáló ügyészségi jelentés anyaga. BFL VI. 1.
d. 17/1924.
49
1920 nyarán a politikai nyomozó főcsoporton belül kb. 130 fő detektív teljesített szolgálatot. A létszám nagy részét a
közönséges bűncselekmények nyomozásával foglalkozó detektívállományból töltötték fel vezénylés útján.
50
Nagy Károly rendőr főkapitányhelyettes. 1912–1917 és 1919–1920 között detektívfőnök. A szélsőjobboldali
különítményesek által 1920. február 17-én meggyilkolt Somogyi Béla és Bacsó Béla szociáldemokrata újságírók
ügyében indult nyomozás irányítója. A politikai gyilkosság tetteseinek elfogását követően, „jutalomból” a toloncügyi
osztály vezetője lett.
51
Ökrös Ferenc (1886) detektívfelügyelő, rendőrnyomozó alezredes. 1919-től teljesített szolgálatot a főkapitányság
politikai főcsoportjában, ahol 1920 és 1924 között a baloldalellenes nyomozásokban eljáró detektívcsoport vezetője
volt. Hetényi Imre 1924-ben leváltotta és bűnügyi területre helyeztette át. 1946-os nyugdíjazásáig a VIII. kerületi
Rendőrkapitányság nyomozója. 1947-ben internálták. Mivel detektív-csoportvezetőként személyesen is részt vett több
volt illegális kommunista vezető elleni nyomozásban (Gerő Ernőt 1922-es lebukásakor Ökrös tettleg bántalmazta), ezért
az államvédelemi szervek az 1940-es évek végén többször őrizetbe vették.
52
Rubos (Rétlaki) János (1886) 1920-tól a jobboldalellenes detektívcsoport vezetője. A 20-as évek elejétől részt vett a
Horthy-rendszer jobboldali ellenzékének (pl. legitimisták, fajvédők, stb.), valamint az illegális és féllegális
szélsőjobboldali szervezeteinek megfigyelésében. Később Hetényi őt és csoportját többször vezényelte egyrészt a
baloldalellenes felderítő szolgálatra, másrészt különleges politikai nyomozások elvégzésére. A 20-as 30-as évek
illegális jobboldali szervezkedésinek (pl. nyilasok, kaszáskeresztesek, nemzetiszocialista pártok, stb.) felderítésében
oroszlánrészt vállaló detektív felügyelőt Hetényi bukását követően nyugállományba helyezték.
53
Hajdó János Dénes (1888) szekták és egyéb illegális szervetek tevékenységét ellenőrző detektívcsoport vezetőjeként
nemcsak az egyesületi és államrendészeti ügyekben eljáró detektívek munkáját irányította. A 20-as évek elején
csoportja részt vett a baloldalellenes nyomozásokban. Vörös színű hajáról a korabeli munkásmozgalom aktivistái csak
„vörös Hajdó”-nak hívták. Később, Hetényi Imre elhelyeztette a politikai főcsoporttól és az Államrendészeti Osztályra
vezényelt detektívcsoport vezetője lett. Az 1950-es években kitelepítették.
54
Angyal László (1881) detektív főfelügyelő 1919 őszétől 1920 tavaszáig volt a politikai detektív-főcsoport vezetője.
55
Andréka (Andrejka) Károly (1874–1937) rendőr főkapitányhelyettes. 1894 óta teljesített szolgálatot a Budapesti
Főkapitányságon. Az első világháború kitöréséig a főkapitányság bűnügyi osztályának beosztottja, majd a világháború
alatt az államrendészeti osztály vezetője, a politikai jellegű ügyek irányítója volt. 1918-ban tanácsos, 1919-ben
főtanácsos lett, majd korábbi pozícióját megtartva, 1920 májusában főkapitányhelyettesi rendfokozattal kinevezték a
politikai főcsoport vezetőjévé. 1922-ben a Budapesti Főkapitányság helyettes vezetője lett, ebben a beosztásban
nyugállományba helyezéséig (1932-ig) maradt. 1924-ben leváltották a politikai főcsoport éléről, de az államrendészeti
osztály vezetését 1932-ig megtartotta. Haláláig a budapesti törvényhatóság képviselője volt.
56
Bártfay (Bauer) Ernő (1890), rendőr főtanácsos. Pályafutását 1920-tól a Budapesti Főkapitányság Bűnügyi
Osztályának betörési főcsoportján kezdte, majd 1922 és 1924 között a politikai főcsoport, 1938–39-ben a politikai
osztály vezetője lett. 1924–1938 között a betörési főcsoport irányítója. 1939-től 1945-ig a IV–XIII. kerületi
Rendőrkapitányság vezetője. A háború után büntetőeljárás nem indult ellene, de 1951-ben – megbízhatatlan politikai
magatartása miatt – Budapestről kitelepítették. 1958 végén a BM Politikai Nyomozó Főosztálya a horthy-éra idején
32
irányítása alá tartozó detektívcsoportok kommunistaellenes nyomozásai miatt közbiztonsági őrizetbe (internálás) vette,
majd tanúként hallgatták ki a politikai osztály működése és az egykori beosztottak tevékenységével kapcsolatban.
57
Gerő (Singer) Ernőt (1898–1980) a KMP 1922 nyarán küldte Magyarországra. Kommunista szervezkedésért –
valamint a Tanácsköztársaság után ellene kiadott elfogatóparancs alapján – szeptemberben a politikai detektívek
őrizetbe vették. A Gerő által vezetett illegális pártsejtek néhány héten át tartó működésük során a II. proletárdiktatúra
azonnali felállításáért fejtették ki agitációs–szervező tevékenységet. A külföldi propagandakiadványok hazai
terjesztésével foglalkozó pártsejtek Budapestre és környékére koncentrálódtak. Tagjaikat részben a besúgók, részben a
konspirációs hibák buktatták le. Néhány heti bizalmas nyomozás után 1922. szeptember végén a detektívek mintegy 70
embert állítottak elő a budapesti főkapitányságra, akik közül nagy részüket letartóztattak és átadták az ügyészségnek.
Gerőt 1923-ban a bíróság 15 évi börtönbüntetésre ítélte és társai is több éves börtönbüntetést kaptak. Diplomáciai
csatornákon keresztül a magyar hatóságok 1924-ben Gerő Ernőt és néhány társát a Szovjetuniónak kiadták.
58
Hivessy (Hevesi) Jenő Mátyás (1895) detektív főfelügyelő. 1922-ben berlini kiküldetése során „fedett nyomozóként”
beépült a berlini magyar kommunista szekcióba. Hain Péterrel együtt részt vett abban a betörésben, melyet a berlini
magyar kommunista szekció irodájában hajtottak végre. Az akció során több írógépet, bizalmas iratokat és az illegális
pártmunkára hazaküldött kommunisták névsorát tartalmazó értékes dokumentációt szereztek meg és küldtek haza. A
beszerezett anyagok segítségével az 1920-as évek elejének összes illegális kommunista szervezkedését sikerült
felderíteni a rendőrségnek. 1924-ben a baloldal ellenes csoport helyettes vezetője, majd az egyesületi és szekták
ügyeivel foglakozó detektív-csoport vezetője lett. 1930-as években Sombor-Schweinitzer József helyettese, a jobboldal
ellenes főcsoport vezetője. 1940-as évek elején többször vezetett nyomozásokat a nyilasok és a németbarát politikai
szervezetek ellen, emiatt a német biztonsági szolgálat 1944. március 21-én koncentrációs táborba hurcolta. 1945-től
nyugaton maradt és bekapcsolódott az amerikai katonai elhárítás munkájába, mely a magyar háborús bűnösök
felkutatására irányult.
59
Gyuricza János (1895) detektív felügyelő. 1920-as évek elejétől volt tagja politikai főcsoportnak, ahol a baloldali
ügyekkel foglalkozó Ökrös Ferenc detektívcsoportjához tartozott. Gyuricza kétes hírnévre tett szert az által, hogy az
elfogott és előállított baloldaliakat többször is bántalmazta. 1945 után rendőr nyomozó őrnagy, majd Brazíliába
emigrált. Neve felmerült az államvédelem által nyilvántartott brazíliai magyar emigrációban tevékenykedő angol
ügynökök között.
60
Hutyra Viktor (1896) detektív. Az 1920-as évek elejétől vett részt az Ökrös-csoport munkájában. Később a
kormányzósági detektív kirendeltséghez vezényelték. 1944. június 10-én átszervezett politikai osztályon a hivatalvezető
helyettesének, dr. Thorma Tibor rendőr tanácsosnak titkára, majd Hain újbóli hatalomra kerülése után a Várban lévő
kormányzósági detektív kirendeltség beosztottja.
61
Temesi (Temesy) Tüttő Béla (1885) detektív felügyelő. A 1920-as évek elejétől tagja a politikai főcsoportnak. A kor
szinte összes baloldalellenes nyomozásában részt vett, köztük Rákosi Mátyás és Vas Zoltán elfogásánál és a Sallai–
Fürst ügyben is. 1939-től Wayand Tibor általános helyettese a csoportban. Később, még a háború vége előtt
nyugállományba vonult. 1945-ben internálták, 1949-ben a népbíróság háborús bűntett elkövetése miatt életfogytiglani
szabadságvesztésre ítélte el. 1958-tól a BM Politikai Nyomozó Főosztály újra kihallgatta az kommunista-ellenes
nyomozásokkal kapcsolatban. 1960-ban közkegyelemmel szabadult.
62
Hain Péter (1895–1946) detektív főfelügyelő, kormánytanácsos. 1924-től 1938-ig a baloldal ellenes politikai
detektívcsoport vezetője. 1938–1940 között a kormányzó személyes biztonságáért felelős detektívcsoport irányítója.
1944. március 28-tól felállított országos hatáskörű Állambiztonsági Rendészet (ÁR, „magyar gestapó”) vezetője. 1944
júniusában – a szerv működésében tapasztalható törvénytelenségek és politikai machinációi miatt – felfüggesztették
beosztásából. Az erősen antiszemita és nyilaskeresztes nézeteket valló Hain kiváló kapcsolatokkal rendelkezett a német
biztonsági szolgálatoknál (SD, Gestapo), valamint a Nyilaskeresztes Pártban (Vajna Gábor belügyminiszter), ezért
lehetőséget kapott az 1944. október 16-i nyilas puccs után, hogy ujjászervezze az Állambiztonsági Rendészetet.
Háborús bűnösként 1946-ben kivégezték.
63
Martinidesz Ödön (1898) detektív főfelügyelő. Bizalmas nyomozás során 1922-ben – többek közt Hain Péterrel és
Hivessy Jenővel – részt vett a berlini magyar kommunista emigráció megfigyelésében. A kommunista szekció
központjában végrehajtott betörési akció, valamint az emigrációban élő pártmunkások kapcsolatainak felderítése során
értékes anyagokhoz jutatta a politikai nyomozó főcsoportot. A 30-as években a Belügyminisztériumhoz tartozó
Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóságra (KEOKH) vezényelt detektívcsoportban dolgozott. Hain Péter
bizalmasaként 1944 márciusában került az Állambiztonsági Rendészet IV/6. alosztályához, ahol az ún. vegyes
(külföldieket ellenőrző és útlevélügyi) főcsoport vezetője lett.
64
Ruth Pál (1891) detektív. Az 1950-es években kitelepítették, majd segédmunkás volt.
65
Ágoston Péter (1874–1925) jogtudós, történész, szociáldemokrata politikus. 1893-tól tagja az MSZDP-nek. Később
bíró, majd a nagyváradi jogakadémia tanára lett. Több marxista elméleti munka szerzője. 1918. novemberétől a
nagyváradi Nemzeti Tanács elnöke, Bihar vármegye kormánybiztos-főispánja, 1919. januártól a Berinkey-kormány
belügyi államtitkára. A Tanácsköztársaság idején külügyi népbiztos-helyettes, később a Peidl-kormány
külügyminisztere. A fehérterror idején őrizetbe vették, majd 1920-ban a népbiztos perben halálra ítélték. 1922-ben
fogolycsere egyezmény keretén belül kiszabadult és a Szovjetunióba távozott. Később eltávolodott a kommunista
mozgalomtól és Nyugat-európában telepedett le. Politikai nézetei ez idő tájt a centrista Világosság csoporthoz álltak
közel.
66
Tanácsköztársaság bukása utáni időszakban és az 1920-as évek elején megszaporodtak a jobboldali radikális és
fajvédő mozgalmak, melyek között nagy számban vettek részt egyetemisták, elsősorban a műegyetemről.
67
Habsburg (IV.) Károly király két sikertelen visszatérési kísérlete 1921 áprilisában és 1921 októberében.
Az Ébredő Magyarok Egyesületét 1918 decemberében hozták létre állástalan katonatisztek és hivatalnokok, akik
szemben álltak a háború előtti liberalizmussal, a Károlyi-kormány képviselte demokratikus népköztársasággal, valamint
a baloldali – szociáldemokrata, kommunista – munkásmozgalommal is. A Tanácsköztársaság után kifejezetten
antiszemita és szélsőjobboldali nézeteket valló társaság zajos utcai tüntetéseivel, verekedések szervezésével, valamint a
zsidó üzletemberek és liberális politikusok elleni merényletekben való részvétellel hívta fel magára a figyelmet, ezért a
Teleki-kormány 1920-ban rövid ideig betiltotta. Tagjai között szinte valamennyi társadalmi osztályból képviseltetette
magát, sőt az államrendőrségen és a katonatisztek között a szervezet komoly befolyással bírt. Hatása tetten érhető a 20as, 30-as évek magyarországi szélsőjobboldali, nemzetiszocialista pártjainak szellemiségén.
69
Szvétecz István kommunista mozgalmár.
70
A pokolgépet 1922. április 3-án a VII. kerület Dohány utca 76. sz. alatti klubszékházban robbantották fel az Ébredő
Magyarok Egyesületéhez tartozó elkövetők. A merényletben nyolc ember vesztette életét.
71
A Kettős Kereszt Vérszövetség 1919 júniusában alakult meg az Etelközi Szövetség egyik titkos alszervezeteként. A
Horthy-korszak alatt tagjainak többsége irredenta és szélsőséges nacionalista nézeteket valló határon túli magyar
területekről származó személy volt. A környező országokban kifejtett hírszerző és felderítő tevékenységet végző
tagokat fedés alatt a Belügyminisztériumban Főtartalék néven katonai állományba szervezték, akik alkalmazhatók
voltak a hivatalos magyar külpolitikai irányvonalba nem illeszthető feladatok (pl. a Rongyos-gárda hadművelet, vagy a
határon túl elkövetett szabotázs és diverzáns akciók) végrehajtására. A II. világháború alatt egy részük csatlakozott az
antifasiszta ellenállási mozgalomhoz (Magyar Front 1944), másik része a nyilasokkal szövetkezett.
72
Kovács Tibor, Kornél és Sándor nevéhez több bombamerénylet és emberrablás is fűződött az 1920-as évek elején. A
szélsőjobboldali körök által támogatott merényletek zsidó származású üzletemberek és liberális, polgári demokrata
politikusok ellen irányultak. Andréka Károly főkapitányhelyettes által vezetett nyomozás szándékosan zátonyra futott és
a többször előállított Kovács-testvéreket is valamennyi alkalommal szabadlábra helyezték. Később Hetényi Imre vette
át a nyomozás irányítását, minek eredményeképpen a Kovács–testvéreket az állami és társadalmi rend felforgatása
(1921. évi III. tc.) miatt a bíróság több éves szabadságvesztésre ítélt.
73
Hetényi Imre (1871–1946) orvos, jogász, hírlapíró, rendőr főkapitányhelyettes. Orvosi tanulmányai után a Budapesti
Hírlap bűnügyi tudósítója lett. 1914-ben gróf Tisza István miniszterelnök személyes felkérésére detektív felügyelőként
irányítója volt a debreceni görög katolikus püspökség elleni merénylet tetteseivel szemben lefolytatott nyomozásnak.
1918-ban tanácsos, detektívfőnök-helyettes. A Tanácsköztársaság alatt rövid ideig preventív őrizetben volt, majd 1920tól főtanácsos, a főkapitányság útlevélosztályának vezetője. 1924 és 1938 között főkapitányhelyttesi rendfokozattal
budapesti főkapitányság politikai nyomozó főcsoportjának, 1932-től osztályának újjászervezője, egyben az útlevél és az
államrendészeti osztályok vezetője. 1932-től Budapest helyettes főkapitánya. 1938-ban kényszernyugdíjazták. 1945-ben
a PRO őrizetbe vette, de egészségi állapotára való tekintettel hamarosan elengedték.
74
Sombor-Schweinitzer József (1895–1953) rendőr főkapitányhelyettes. Részt vett az I. világháborúban, majd a
Kispesti Rendőrkapitányság beosztottja lett. 1924-től a főkapitányság politikai nyomozó főcsoportjának tagja, kapitányi
rendfokozatban Hetényi Imre helyettese. 1938-ban rövid ideig eltávolították az osztály éléről, de 1939 elejétől
főtanácsosként – dr. Kálnay Gyula főkapitányhelyettes névleges vezetése mellett – egészen az ország német
megszállásáig irányítója maradt a rendőrség hatáskörébe tartozó politikai ügyeknek. Konzervatív-liberális felfogása és
lojalitása a kormányzóhoz, valamint angolszász orientációja egyaránt alkalmassá tette a baloldali és a szélsőjobboldali
mozgalmak (németbarát politikai körök) elleni nyomozások irányítására. A háború alatt főkapitányhelyettesi
rendfokozattal a rendőrség politikai hírszerző szolgálatának vezetője. 1944. március 21-én a német SD
(Sicherheitsdienst – Biztonsági Szolgálat) letartóztatta, majd a flossenburgi koncentrációs táborba hurcolta. 1945-ben az
USA 7. hadseregének magyar származású elhárító tisztje, Himler Márton ezredes mellett a magyar háborús bűnösök
felkutatásában segédkezett, majd együtt működött az amerikai katonai biztonsági szervekkel is. Később az amerikai
katonai hírszerzés, a CIC (Counter Intelligence Corps) kelet-európai ügyekkel foglalkozó központjának munkatársa lett.
1950-ben az Egyesült Államokban telepedett le.
75
Értsd: ÉME-szimpatizáns
76
Lábody Gyula (1894–1952) detektív felügyelő. 1918-tól detektívként teljesített szolgálatot, majd a politikai osztályon
a baloldalellenes csoport helyettes vezetője lett. Többször vezényelték a politikusok biztonságáért felelős
detektívcsoportba, később 1936 őszétől átvette a kormányzósági detektívcsoport irányítását. A háború előtt
nyugállományba vonult, de a politikai osztály igényt tartott további szolgálataira, ezért Sombor és Hain is megbízta őt
különleges feladatok végrehajtásával. A háború után Kistarcsára internálták.
77
Hetényi Imre – a politikai osztályhoz történő kinevezése előtt – a politikai hírszerzési és titkos információgyűjtési
feladatokat végző ún. pereventív osztályának, majd az útlevélosztálynak volt vezetője. Korábban szerzett hírszerzői,
felderítői tapasztalatára, valamint széleskörű politikai kapcsolatrendszerére támaszkodva kész tervekkel és a nyomozás
során hasznosítható információkkal vette át az osztály irányítását.
78
Rákosi Mátyás (1892–1971) magántisztviselő, kommunista politikus, miniszterelnök. A Tanácsköztársaság idején
először kereskedelmi népbiztos-helyettes, majd a Vörös hadsereg ellátását biztosító szociális termelési népbiztos,
később a Vörös Őrség országos parancsnoka volt. Bécsi emigrációja után Komintern utasítás alapján először NyugatEurópában, majd illegálisan Magyarországon szervezte a kommunista mozgalmat. 1925. szeptember 22-én a politikai
detektívek őrizetbe vették, majd statáriális bíróság elé állították. A rögtönítélő bíróság 1925. november 14–16-án tartott
tárgyalása után ügyét rendes bíróság elé utalták, amiben szerepet játszott az eljárás elleni nemzetközi tiltakozás is. Az
1926-ben lezajlott – nevével fémjelzett – per elsőrendű vádlottjaként 8 és fél év börtönbüntetést kapott. 1935-ben
68
életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték a Tanácsköztársaságban játszott szerepéért, de 1940-ben diplomácia
egyezséget követően a Szovjetunióba távozhatott. 1945-től az MKP, 1948-tól a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) lett
a főtitkára. 1952–1953, miniszterelnök, majd 1956 nyarán végleg a Szovjetunióba távozott.
79
Vas (Weinberger) Zoltán (1903–1983) ifjúsági szervezőként részt vett a Tanácsköztársaság utáni időszak kommunista
mozgalmában, majd a rendőrségi retorzió elől Csehszlovákiába emigrált. 1921-ben illegálisan visszatért
Magyarországra, ahol rövidesen szervezkedésért letartóztatták a politikai detektívek. Az ügyében hozott ítélet szerinti
15 évi fegyházbüntetését fiatalkora miatt mérsékelték, majd 1922-ben fogolycsere akció keretén belül a Szovjetunóiba
távozhatott. 1925-ben, mint a Kommunista Ifjúmunkás Szövetség titkára visszatért Magyarországra, de szeptemberben
– Rákos Mátyással együtt – ismét őrizetbe vették a rendőrség politikai nyomozói. 1926-ban a Rákosi perben 6 év
börtönbüntetésre ítélték. 1940-ben Rákosi Mátyással a Szovjetunióba távozhatott. Majd 1945-ben Budapesti
közellátásügyi kormánybiztosa az MKP és az MDP elismert gazdasági szakembere lett. Az 1956-os forradalom
előestéjén Nagy Imre köréhez tartozott, emiatt később a forradalom leverését követően internálták. 1956 után több
kérdésben szembehelyezkedett a Kádár János vezette MSZMP-vel, mai miatt mellőzték.
80
Szánthó (Szántó) Lajos (1893) detektív felügyelő. 1920-as évek közepén részt vett a Rákosi–Vas ügy
feldolgozásában, majd az ún. állandóan vezényelt detektívek állományába került, ahol először a miniszterelnökségre,
később a lakásügyi kormánybiztossághoz vezényelték. Hain Péter személyes barátjaként 1944. márciusában felálló ÁR
lakásügyi kormánybiztosságához vezényelt detektívcsoport vezetője lett.
81
Lenkey Márton (1894) detektív felügyelő. 1914-től rendőr. 1924-ben a politikai főcsoport átszervezésekor került a
baloldalellenes csoport állományába, később a 30-as években az Államrendészeti Osztályhoz vezényelt detektívcsoport
vezetője lett. 1944. március 28-tól megszervezett ÁR készenléti detektívcsoport irányítója. 1945-ben az új demokratikus
rendőrség állományba vette, de 1946-ban „B” listázták. Büntetőeljárás a háború után nem indult ellene, de az 50-es
évek végének rendőrperei őt sem kerülték el. 1959-ben a BM Politikai Nyomozó Főosztálya internáltatta.
82
Koyer (Küllei, Köyer) Károly (1899–1953) detektív. Az ÁVH 1950-ben vette őrizetbe a Szücs-ügy kapcsán, majd
1950.
dec.
9-én
internálták.
1953.
szept.
20-án
szabadult
az
internáló
táborból.
1954-ben ügyét felülvizsgálták. A Legfelsőbb Bíróság 1955-ben a háborús bűntett és kémkedés vádja alól felmentette,
fegyverrejtegetés, sikkasztás és valutabűntett miatt bűnösnek mondta ki. Az Elnöki Tanács a büntetett előélethez fűződő
hátrányok
alól
kegyelemből
mentesítette.
1963-ban a BM Rehabilitációs Bizottsága rehabilitálta.
83
A KMP 1928 és 1935 között illegálisan megjelenő hivatalos lapja.
84
Rubin Edét (1907) a KMP aktivistáját 1927. február 24-én vették őrizetbe a detektívek. Az egykori KIMSZ titkárt
rendszeres kínzásokkal vették rá Vági István és Szántó Zoltán elleni vallomások megtételére, majd Hain, Sombor és
Hetényi személyes instrukciói alapján szervezték be az illegális KMP elleni hálózati-operatív munkára. A politikai
főcsoport terve az volt, hogy Rubin az ügyészségtől a rendőrséghez történő átszállítása során „megszökik”, amit később
a rendőrség az újságok révén megszellőztet. Rubin Ede feladata az lett volna, hogy a sikeres akció után Berlinben újra
vegye fel a kapcsolatot a magyar kommunista emigráns központtal, majd összekötő és a berlini magyar konzulátus
segítségével rendszeresen jelentsen a KMP tevékenységéről. A „szökevény” azonban feladta magát a KMP-nek és
berlini tartózkodása alatt részletesen megírta elfogásának, vallatásának és „szökésének” körülményeit, amiről készült
iratokat letétbe helyezte egy közjegyzőnél. A dokumentumot később több újság is leközölte, ami igen kellemetlen
helyzetbe hozta a politikai főcsoportot és hozzájárult a KMP „spicli-ellenes” elhárító szolgálatának kiteljesedéséhez.
Rubin Ede az eset után Ausztráliába vándorolt ki, megszakítva minden kapcsolatot a kommunista mozgalommal.
85
Pintér József a 20-as évek közepétől dolgozott a politikai rendőrségnek, majd 1930-tól a csendőrség is beszervezte. A
nyugati határszélen élő, eredetileg rezes és bőrös foglalkozású, később a csempészésből élő Pintér értékes információkat
szerzett a KMP külföldi szerveiről. Mozgékonysága, ausztriai jártassága révén nemcsak a detektíveknek és a
csendőrnyomozóknak volt beszervezett ügynöke, de a katonai elhárítás is informátorként alkalmazta. A 30-as évek
végétől szolgálataira a német biztonsági szolgálatok is igényt formáltak.
86
Helyesen Hajnácskőy (Halbich) László (1895–1947) csendőr ezredes. Az 1920-as években a szentendrei csendőr
alakulat parancsnokaként tudomást szerzett egy baloldali szervezkedésről, mivel azonban a csendőrségnek politikai
ügyekben nem volt hatásköre eljárni, ezért érdeklődése a kommunistagyanús szervezkedések elleni rendőri munka
irányába fordult. 1926-ban engedélyt kapott arra, hogy a Budapesti Főkapitányság politikai főcsoportjánál
tanulmányozza a detektívek nyomozási módszereit. Tapasztalatai révén közreműködött az 1928-tól megszervezett, majd
1930-tól felállított Csendőrség Központi Nyomozó Parancsnokság létrehozásánál, ahol 1930 novemberétől a
törzsalosztály parancsnoka lett. Beosztásából kifolyólag, mind a bal-, mind a jobboldali politikai pártok ügyeiben eljárt,
tevékenysége azonban elsősorban az illegális kommunista mozgalom felderítésére irányult. Mint a kommunista-ellenes
ügyekben specialistának számító csendőrnyomozó parancsnokot 1935-től a Vkf 2. Osztály defenzív (kém-és szabotázs
elhárítás) alosztályának „K” (kommunistaelhárító) csoport vezetőjévé nevezték ki, mely pozíció jelentős befolyással bírt
a korszak szinte valamennyi baloldalellenes nyomozásának lefolytatásában. 1942-től az Államvédelmi Központ alá
tartozó kommunistaellenes csendőrnyomozó-csoport irányítója. Hajnácskőy erős németbarát és szélsőjobboldali
nézeteket vallott, ami feltehetőleg közrejátszott abban, hogy később ezredesi rendfokozattal – mintegy felfelé buktatva
– a IV. (pécsi) Csendőrkerület parancsnokának tette meg a politikai vezetés. 1944 tavaszán a parancsnoksága alá tartozó
csendőrkerületben az elsők között állítatta fel a gettókat, majd vitette el Baranya megye zsidó lakosságát a
haláltáborokba. 1944. októberi nyilas puccs után a BM VII. (Közbiztonsági és igazgatási rendészeti) Osztály vezetője.
Beosztása révén formálisan diszponált a rendőrségi és a csendőrségi politikai nyomozó szervek fölött. Többször vett
részt vagy elnökölt az ellenállási mozgalom tagjait elítélő Vkf. bíróság tárgyalásain, többek közt Kiss János altábornagy
és társai tárgyalásán és kivégzésén is jelen volt. 1947-ben a népbíróság háborús és népellenes bűntettek elkövetése miatt
halálra ítélte. Kivégezték.
87
Vági István (1883–1940) ácsmunkás, szociáldemokrata, majd kommunista politikus. Zászlóalj-komiszárként részt
vett a magyar Vörös Hadsereg harcaiban. Az 1920-as évek elején az MSZDP baloldali ellenzékéhez csatlakozott Vágit
a pártvezetés 1924 decemberében kizárta. 1925 áprilisában – az illegális KMP vezetőinek támogatásával – létrehozta a
Magyarországi Szocialista Munkáspártot (MSZMP), melynek elnökeként a szociáldemokrata párt hivatalos felfogásánál
radikálisabb megoldásokat javasolt a munkásosztály társadalmi emancipációjának megvalósításáért. Vágit a Rákosiperrel összevont monstre perben a bíróság elítélte, de 1927-ben kiszabadult. Később még többször letartóztatták és
elítélték, összesen 7 évet töltött börtönben. Az 1930-as években a Szovjetunióba távozott, ahol 1938-ban koholt vádak
alapján elítélték és kivégezték.
88
A KMP Központi Bizottsági tagjaivá is megválasztott Vági István, Weisshaus Aladár, Hámán Kató, Váradi László
vezette MSZMP a szociáldemokrata ellenzék és a kommunista mozgalomhoz lazán kötődő városi csoportokat
egyesítette. Radikális agrárprogramja és a parasztok közötti nyílt agitációja miatt, mind az MSZDP hivatalos vezetése,
mind az uralkodó politikai körök elítélték a párt tevékenységét. A párt működését a Bethlen-kormány – a
szociáldemokrata mozgalom megosztása miatt – engedélyezte, de annak rohamosan növekvő népszerűsége és a
vezetésében tért nyert kommunisták aktivitása miatt tagjai ellen államrendészeti akciókat és rendőrségi retorziókat
alkalmazott. Formálisan a pártot nem tiltották be soha, de tagjainak üldözése és a választásokon való részvétel
megakadályozása miatt az MSZMP az 1920-as évek végére beszüntette működösét.
89
1926. decemberi országgyűlési választási kampány időszakában a párt 500 agitátorát vette őrizetbe a rendőrség.
90
Házi Ferenc (1902–1938) géplakatos, kommunista agitátor. 1925-től az MSZMP, 1927-től a KMP tagja. Még ebben
az évben lebukott és 2 évi börtönbüntetést kapott, majd kiszabadulása után az illegális KMP titkárságának a tagja lett.
1930-és 1935 között ismét börtönbe került, később a Prágában működő KMP Központi Bizottság munkatársa volt.
1938-ban rövid ideig Magyarországon végzett illegális pártmunkát, majd Csehszlovákiába távozott.
91
Sztaron Sándor (1901–1929) vasmunkás, kommunista mozgalmár. 1924-ben Horthy Miklós ellen merényletet kísérelt
meg végrehajtani, de a politikai detektívek ezt még a bűncselekmény előkészületi szakaszában megakadályozták. A
bíróság kormányzósértés vádja és merénylet előkészülete miatt 10 év fegyházbüntetésre ítélte. Sztaron Sándor nem
tartozott az illegális KMP egyetlen sejtjéhez sem, tettét nem pártutasításra, hanem egy a kommunista mozgalomhoz
lazán kötődő „anarcho-bolsevik” csoport tagjaként – a XIX. század végének állam-és kormányfői ellen elkövetett
merényletekben résztvevő, „tiszta szívű gyilkosainak” példáján felbuzdulva – akarta végrehajtani. 1929-ben a váci
börtönben csatlakozott a kommunista elítéltek éhségsztrájkjához, mely során a mesterséges táplálás közben életét
vesztette.
92
Fornády (Mersic, Mersits) Gyula (1890) detektív főfelügyelő. 1919-től tagja a budapesti államrendőrségnek. 1925ben részt vett Rákosi Mátyás és Vas Zoltán elfogásában. 1936-ban a kormányzósági detektív kirendeltség vezetője,
majd 1938-tól a szekták ellenőrzését végző detektív-csoport élére került. 1941-ben bűnügyi szakterületre helyezték át.
1945-ben belépett a szociáldemokrata pártba és rendőr nyomozó őrnagyként a Rákospalotai Rendőrkapitányság
beosztottja lett. 1946-ban a BRFK Igazgatásrendészeti Osztály helyettes vezetője. Később géplakatosként helyezkedett
el. Rákosi Mátyás 1925-ös elfogása miatt az államvédelem 1951-ben őrizetbe vette, kihallgatta, majd 1952 és 1953
között internálták. A Legfelső Bíróság háborús bűntett elkövetése miatt 1953-ben 7 évre ítélte el.
93
A trianoni békediktátum megtiltotta – többek közt – az önálló vezérkari főnökség létesítését, ezért a mindenkori
magyar katonai vezetés rejtve hozta létre ezt a szervet a Honvédelmi Minisztérium (HM) VI. Csoportfőnökség keretein
belül. HM VI/2. Osztály lényegében a kémelhárítást és a hírszerzést egyesítette magában, melyhez a határon átnyúló
kommunista ellenes kémelhárító tevékenység is tartozott. Miután 1938. augusztus 20–29. között megtartott bledi
konferencián a kisantant államok elismerték Magyarország fegyverkezési jogát, jöhetett létre az önálló Honvéd
Vezérkari Főnökség 2. (Hírszerző és kémelhárító) Osztálya.
94
Helyesen Spitálszky Károly (1889–1969) vasöntő, szociáldemokrata szakszervezeti vezető, parlamenti képviselő.
1921–1948 között a vasöntők szakszervezeti titkára 1923-ban egy év börtönbüntetésre kapott a Népszavában közölt
kommunistákat védő cikke alapján. 1942-ben sikeres szökést hajtott végre a tápiósülyi büntetőtáborból, majd a háború
végéig bujkált. 1945 és 1947 között parlamenti képviselővé választották az SZDP színeiben. 1948-ban a
kommunistákkal történő pártegyesítés ellenzése miatt kizárták a pártból. 1950-ben az ÁVH őrizetbe vette, majd a
katonai törvényszék 15 év börtönbüntetésre ítélte, ahonnan 1955-ben szabadult. 1963-ban rehabilitálták.
95
Propper Sándor (1877–1956) kárpitosmunkás, szociáldemokrata vezető. 1896-tól vett részt a szakszervezeti
mozgalomban, ahol különböző tisztségeket töltött be. 1919-ben a proletárdiktatúra szakszervezheti ellenzékének egyik
vezetője. A Tanácsköztársaság bukása után a szociáldemokrata párt egyik befolyásos vezetőségi tagja, az 1921-es
Bethlen-Peyer paktum egyik aláírója. 1920–1939 között a Népszava főszerkesztő-helyettese, ugyanebben az időszakban
a párt országgyűlési képviselője. A háború után az Országos Központi Hitelszövetkezet elnöke, 1948-ban az MDP
tagja.
96
Vélhetően ömlesztett nyomdai felszerelést jelent.
97
Hartstein Iván (1908) szabótanonc, újságkihordó, baloldali kommunista aktivista. 1926-ban tagja lett az MSZDP
ifjúsági szervezetének és a KIMSZ-nek. Radikális nézetei miatt mindkét szervezetből kizárták, ezért 1929-ban
megalakította a trockista színezetű Marxista Ellenzéki Frontot (MEF), mely a KMP hivatalos irányvonalától és a
szociáldemokrata mozgalomtól szintén eltávolodó Weisshaus Aladárral tartott kapcsolatot. 1932-től – főként a
németországi tanácskommunisták hatására – eltávolodott a „trockistoid” irányzattól és részt vett a Magyarországi
Baloldali Kommunisták Szervezetének (MBKSZ) alapításában. Ugyanebben az időszakban belépett az anarcho-
szindikalista irányultságú, az amerikai IWW (Industrial Workers of the World) szakszervezeti szövetséggel rokon
elveket hangoztató Magyar Általános Munkás Szövetség (MÁMSZ) „ipari unionizmust” hirdető radikális
szakszervezeti mozgalom kötelékébe, mely társadalmi bázishoz kívánta juttatni a MBKSZ aktivistáit. Hartstein és
csoportja mind a KMP hivatalos moszkovita irányvonalával, mind az MSZDP reformista elképzeléseivel élesen
szemben állt és egy forradalmi típusú, független szakszervezeti formációkon alapuló tanácsrendszer létrehozásáért
küzdött. 1933-ban – annak ellenére, hogy a rendőrség sohasem tudott ügynökhálózatot kiépíteni a szervezetben –
Hartsteint és társait letartóztatták, majd 1934-ben több éves börtönbüntetésre ítélték. Az 1940-es évek elején
munkaszolgálatosként vesztette életét.
98
Szántó Zoltán (1893–1977) magántisztviselő, kommunista vezető, diplomata. Az I. világháború alatt bekapcsolódott a
szociáldemokrata mozgalom baloldalához kötődő radikális értelmiségi csoportok tevékenységébe, tagja lett a Gallilei
Körnek és az MSZDP ifjúsági szervezetének. 1916-ban orosz fogságba esett, ahol a hadifogolytáborban kapcsolatba
lépett az orosz forradalmárokkal. 1918 nyarán hazatért, majd az Őszirózsás forradalom idején alakulatával a Nemzeti
Tanács mellé állt. Elsők között lépett be a KMP-be. A Tanácsköztársaság idején ezredparancsnok, hadosztály politikaibiztos. A Kommün bukása után a bécsi emigrációban Landler Jenő közvetlen munkatársa és az újjászervezett KMP
balkáni futára lett. 1926-ban Csillag József néven pártutasításra hazatért, ahol a KMP Külföldi Bizottságát képviselte a
budapesti titkárságon és részt vett az MSZMP szervezésében is. 1927-ben letartóztatták, nevével fémjelzett perben 8
éves börtönbüntetésre ítélték, ahonnan 1935-ben szabadult és a Szovjetunióba távozott. A 30-as években a Komintern
Végrehajtó Bizottságának és a KMP KB tagja. A II. világháború alatt a moszkvai magyar rádió munkatársa, majd 1945től a Kossuth Rádió főszerkesztője. 1945–47. között az MKP Észak–dunántúli Pártbizottságának titkára, később
diplomáciai szolgálatot teljesített belgrádi, párizsi és varsói nagykövetként 1956-ig. 1954-ben a Tájékoztatási Hivatal
vezetője, 1954–56-ban az MDP Központi Vezetőségének tagja, országgyűlési képviselő. 1956-os forradalom alatt Nagy
Imre irányvonalát támogatta, ezért a november 4-i szovjet intervenció után a jugoszláv követségre menekült. A
megtorlás időszakában személyét nem érte retorzió, de 1958-tól nem vett részt a politikai életben, nyugdíjazták.
99
Oancz József (1891–1931) vasmunkás, illegális kommunista vezető, rendőrségi ügynök. Az 1920-as évek elejétől vett
részt a KMP illegális szervező munkájában. A bécsi pártiskola hallgatójaként bukott le 1925 szeptemberében. A Rákosi
Mátyás és Vas Zoltán nevével fémjelzett per egyik vádlottjaként ítélték el 1926-ban. Két és fél éves börtönbüntetése
alatt a politikai főcsoport munkatársai beszervezték, szabadulás után rendszeres anyagi ellenszolgáltatás fejében
pártkarrierjét is egyengették. Oancz kiváló szervezőmunkájának eredményeképpen nemcsak a Központi Bizottságnak,
de a legszűkebb pártirányító operatív testületnek, a Politikai Bizottságnak is tagja lett. A KMP különböző sejtjeinek és
vonalainak felszámolásában az általa készített jelentések mindig kulcsszerepet játszottak. Oancz a politikai rendőrség
valóságos szuperügynökének számított, információinak köszönhetően a rendőrség valamennyi jelentősebb
szervezkedésről tudott. Hetényinek és Sombornak adott közvetlen jelentései után az ő útmutatásaik alapján vett részt az
1930. február 27. – március 15. között a Szovjetunióbeli Aprelovkában tartott KMP II. kongresszusán. A sorozatos
lebukások után a gyanú fokozatosan Oanczra terelődött, de kézzel fogható bizonyítékokkal a párt csak akkor
rendelkezett, amikor Oancz egyik közeli hölgyismerősének kifecsegte a politikai rendőrséggel folytatott kapcsolatait.
Oanczot a párt többek közt a beépített ügynökök kérdésének megtárgyalása végett újra a Szovjetunióba rendelte – amit
Hetényiék elleneztek –, de a magabiztos Oancz meggyőzte a főcsoport vezetőit pártbéli pozíciója
megingathatatlanságáról. A moszkvai központban maga Kun Béla is kihallgatta, majd a KB munkatársainak
többségével egyetértésben 1930 decemberében átadta a GPU-nak. Kémkedés és ellenforradalmi tevékenység vádjával
kivégezték.
100
Háy Mihály (1895–1944) kommunista újságíró. 1918-tól tagja a KMP-nek a Tanácsköztársaság alatt a Vörös
Hadseregben harcolt. 1921–1928 között Berlinben pártmunkás a Németország Kommunista Pártja szervezeteiben.
1929-ban pártutasításra hazatért, majd letartóztatták. 1933-ban szabadult, de kommunista szervezkedésért 1935–1943
között ismét börtönbüntetésre ítélték. 1944. márciusi német megszállást követően részt vett az ellenállási mozgalomban,
majd a fegyveres harcban is. 1944. december 31-én a nyilasok elfogták és kivégezték. Jolsvai Vilmos István (1904–
1987) vasesztergályos, kommunista politikus. 1930-as évek elejétől volt tagja a KMP titkárságának. 1950-ben a Szűcs–
ügy kapcsán letartóztatták és népellenes bűntett elkövetésének vádjával elítélték. 1954-ben szabadult, majd 1956-ben
bűncselekmény hiányában felmentették és rehabilitálták. Nyugdíjazása után tudományos tevékenységet folytatott.
101
Ellenbogen Pál (1907–1945) már tizenévesen bekapcsolódott a munkásmozgalomba és a KIMSZ egyik vezetője lett.
Később a 30-as években a hivatalos kommunista párttól balra álló (trockista, tanácskommunista, stb.) csoportokkal
tartott kapcsolatot. A Sebes-testvérek: György (1913–1938) magántisztviselő, 1931-től a KIMSZ tagja, később titkára.
Illegális tevékenysége miatt többször volt letartóztatva. 1937-ben az aragóniai fronton a magyar zászlóalj politikai
biztosaként életét vesztette. Imre (1910–1964) textilmunkás, 1930-tól tagja a KMP-nek. Különböző pártfunkciók
betöltését követően 1937–1939 között részt vett a spanyol polgárháborúban. A II. világháború alatt a Francia
Kommunista Párt (FKP) magyar pártszervezetének vezetője. 1945-től az MKP és az MDP funkcionáriusa. István
(1906–1966) kárpitos, a 20-as évek elejétől vett részt a kommunista mozgalomban. 1935–36-ban a párt budapesti
titkára, majd letartóztatását követően 1936–1944 között fegyházbüntetését töltötte. 1955-ben külügyminiszter–helyettes,
majd haláláig bécsi nagykövet. László (1905–1945) műszerész, 1926-tól szociáldemokrata, később kommunista
agitátor. A KMP sajtóapparátusának vezetője. 1934-ig a párt titkárságának tagja. Még ez évben letartóztatták és 3 év
börtönbüntetésre ítélték. 1944-es német megszállást követően a német biztonsági szolgálatok koncentrációs táborba
hurcolták, ahol 1945 tavaszán kivégezték. Pál (1899–1937) magántisztviselő, szociáldemokrata, majd kommunista
vezető. A tanácsköztársaságban vöröskatona, később különböző funkciókat töltött be az MSZDP és a KMP soraiban.
1930-ban KB tag, a magyarországi illegális mozgalom egyik szervezője. 1937-ben a sztálini terror áldozata lett. Sándor
(1902–1999), banktisztviselő, kommunista vezető. 1929-től tagja a KMP-nek, a párt illegális apparátusának egyik
vezetője. 1926–1938 között részt vett a spanyol polgárháborúban, majd az FKP magyar szekciójának és a
Franciaországi Magyar Függetlenségi Mozgalomnak lett titkára. 1946–51 között a párt Központi Vezetőség (KV)
gazdasági osztályának vezetője, 1953-tól belkereskedelmi miniszterhelyettes. Nyugdíjazásáig a KB tagja.
102
Helyesen Fischel. Fejtő (Fischel) Ferenc (1909–2008) író, történész, baloldali publicista. Az 1920-as évek végén
került kapcsolatba az egyetemi baloldali ifjúsági mozgalmakkal, később bekapcsolódott az Eötvös–kollégisták vezette
illegális kommunista szervezkedésbe, és annak egyik irányítója lett. Emiatt 1932-ben letartóztatták és 10 hónapos
börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után szakított a kommunista mozgalommal, de írásai, eszmeisége továbbra is a
baloldali – elsősorban szociáldemokrata – áramlatokhoz kötődtek. József Attila szűkebb baráti társaságához tartozott. A
30-as években több baloldali tartalmú publicisztikája miatt újból eljárás alá vonták, s emiatt 1938-ban Párizsba emigrált.
A francia hadsereg önkénteseként harcolt a II. világháborúban, majd az összeomlást követően részt vett a francia
ellenállási mozgalomban. A háború után a párizsi magyar nagykövetség sajtóosztályának vezetője, de a Rajk-per miatt
lemondott és véglegesen Franciaországban telepedett le. A hidegháború időszakában szemben állt a Szovjetunióval és a
népi demokráciákkal, és elítélte az 1956-os forradalom leverését. Széles körű írói, kritikusi munkássága az Albert
Camus-i filozófiai iskolához állt közel. A 60-as 70-es években franciaországi Kelet-Európa szakértőnek számított, és
kapcsolatba került a hazai ellenzéki mozgalmakkal. 1989-ben látogatott először haza Nagy Imre újratemetésére. A 90-es
évek magyar demokratikus életében következetesen támogatta a hazai szocialista-liberális erőket és bírálta a jobboldali,
szerinte populista és antiszemita megnyilvánulásokat.
103
Stolte István Miklós (1910–1991) magántisztviselő, kommunista politikus, író. 1929-ben lett tagja az Eötvös
Kollégiumban működő kommunista ifjúsági mozgalomnak, majd 1932-ben államellenes szervezkedés miatt több
társával (köztük Rajk Lászlóval) letartóztatta a rendőrség. Több hónapos börtönbüntetését követően fokozatosan
eltávolodott a hivatalos kommunista párt vonalától és egy trockista jellegű, ellenzéki kommunista mozgalmat igyekezett
kiépíteni. Emiatt – és nem az állítólagos rendőrségi beszervezése okán – a KMP kizárta soraiból és rendőrségi
ügynöknek bélyegezte. A II. világháború alatt Topa Jánossal (akit szintén besúgónak tartott a KMP) és Fisch Emil
vegyészmérnökkel kommunista ellenálló csoportokat szervezett, akik a nyilas hatalomátvételt követően kapcsolatban
álltak a Magyar Nemzeti Felszabadító Bizottság tagjaival, de a Kommunista Párttal is. A fegyveres ellenállási csoportot
a Nemzeti Számonkérés szervezete felszámolta, Topát és Fischt a bíróság 1945 elején kivégezte, Stolte Istvánt
Németországba hurcolták. Felszabadulása után 1945-ben együttműködött az amerikai katonai hírszerzéssel a nyilas és
nácibarát háborús bűnösök felkutatásában, de 1948-ban a Honvédelmi Minisztérium (HM) Katonapolitikai Osztálya
(Katpol) is megpróbálta beszervezni. 1949. június 10-én a szovjet katonai titkosszolgálat Bécsből elrabolta és
Magyarországra, a készülő Rajk-per színhelyére szállította. Stolte ideális tanúnak bizonyult a Rajk-perben, mivel
sikerült hamis vallomásokkal és kényszerrel arra bírni, hogy Rajk ellen tanúskodjon és bizonyítsa mind Rajk, mind a
saját maga „horthysta-rendőrségi besúgó” tevékenységét. 1951-ben háborús bűncselekmény elkövetésének vádjával
életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. 1955-ben lefolytatott felülvizsgálati per során büntetését 9 évre
mérsékelték. 1956 októberében a forradalom szabadította ki, majd nyugatra távozott. Németországban halt meg.
104
Helyesen Széll Jenő (1912–1994) és Birki Ágnes (1909) a 30-as évek elején kapcsolódtak be az illegális KIMSZ és
a KMP ifjúsági szervezkedéseibe. A főleg egyetemi hallgatókat, értelmiségieket és fiatal művészeket tömörítő marxista
társaság tagjaiként 1933-ban vették őket őrizetbe. A nevükkel fémjelzett per első, valamint másod rendű vádlottjaiként
másfél évre ítélt illegális vezetők mellett a 33. rendű vádlott József Attila volt. Széll Jenő szabadulása után nyugatra
emigrált, ahol továbbra is aktív tagja volt a kommunista mozgalomnak. 1938-tól hazatért és belépett a szociáldemokrata
pártba, majd 1945-ben az MKP VIII. kerületi párttitkára lett. 1948–1950 között bukaresti nagykövet, a KV agitációs és
propaganda osztályának helyettes vezetője, majd kegyvesztettként a Népművészeti Intézet vezetője. 1954-ben
szembefordult a Rákosi vezetéssel és Nagy Imre következetes támogatója lett. 1956-ban Nagy Imre szűkebb
környezetének tagja, a kulturális élet képviselőinek egyik szószólója. A forradalom alatt a miniszterelnök titkára és a
rádió kormánybiztosa lett. A novemberi intervenciót követően nem lépett be az MSZMP-be. 1959-ben letartóztatták és
elítélték. 1963-ban szabadult és lektori, fordítói tevékenységet folytatott. 1979-ben aláírta a Charta '77 vezetőinek
letartóztatása ellen tiltakozó memorandumot. 1986 decemberében az Eörsi István lakásán rendezett illegális '56-os
konferencia egyik szervezője és előadója. 1988-ban a Történelmi Igazságtételi Bizottság (TIB) egyik alapító tagja, részt
vett Nagy Imre és mártírtársai 1989. június 16-i újratemetésének megszervezésében.
105
Olt Károly (1904–1985) kommunista politikus, miniszter. 1930-tól tagja az illegális KMP-nek. 1932-ben és 1933ban letartóztatták az ifjúság között végzett kommunista szervezőmunkájáért. 1933-ben rendőri felügyelet alá helyezték.
1934-től vezetője volt a Magánalkalmazottak Országos Szövetségében lévő illegális kommunista sejteknek. 1939-től
különböző pozíciókban részt vett a párt újjászervezésében, majd a hazai ellenállási mozgalomban. 1945–46-ban a
Magánalkalmazottak Szakszervezetének alelnöke, 1946–47-ben az MKP országos káderosztályának vezetője. 1947–
1949 között népjóléti miniszter, az Országgyűlés elnöke, majd 1950-től az Elnöki Tanács titkára. 1951–1956 között
pénzügyminiszter. 1956–59 között a kormány titkárságának vezetője, majd nyugdíjazásáig (1961) az Állami
Egyházügyi Hivatal vezetője.
106
A berlini magyar kommunista szekció irányítását az 1920-as években a különböző frakciókra bomló KMP Külföldi
Bizottsága (KÜB) látta el, Alpári Gyula, Kun Béla és Landler Jenő vezetésével.
107
Erdős László (1905–1945) gépészmérnök, kommunista mozgalmár. A 20-as évek végén kapcsolódott be a
kommunista mozgalomba és mind a Magyarországi Szocialista Munkáspárt (MSZMP), mind a KIMSZ, valamint a
KMP szervezőmunkájában is részt vett. 1932-től a Magyarországi Vörös Segély Központi Bizottságának tagja, később
titkára. Többször letartóztatták. 1936-tól a franciaországi magyar önkéntesek Spanyolországba tartó utazásának fő
szervezője. 1940-ben visszatért Magyarországra, ahol letartóztatták. Szabadulása után ismét bekapcsolódott az illegális
pártmunkába, de 1943-ben lebukott és a katonai törvényszék 8 évre ítélte el. 1944-ben Németországba hurcolták, ahol
később egy koncentrációs táborban életét vesztette.
108
Szélesi Jenő (1896) detektív felügyelő az 1930-as évek elején került a politikai osztályhoz a baloldali ügyek
csoportjába. Hetényi Imre – a kommunisták rendszeres és súlyos bántalmazásai miatt – később elhelyeztette a bűnügyi
osztályhoz, majd 1938-tól visszakerült a politikai detektívek közé, ahol az ún. nyilasellenes-csoport vezetője lett.
Sombor egyik legközelebbi munkatársaként több kényes természetű, a szélsőjobboldali és németbarát köröket érintő
bizalmas felderítőmunkát végzett. 1944. március 21-én az SD őt is koncentrációs táborba hurcolta. 1945-ben amerikai
hadifogságba esett. Felszabadulását követően – mint nyilas-ügyi specialista – együtt működött az amerikai
állambiztonsági szervekkel a háborús bűncselekmények elkövetésével vádolt személyek elfogásában. Később az
Egyesült Államokban telepedett le és 1959-ben kiadta a kommunista és nyilas mozgalom elleni nyomozások
tapasztalataiból összeállított emlékiratait.
109
Rózsa Richárd (1904–1943) vegyészmérnök, kommunista mozgalmár. 1926-tól tagja a KIMSZ-nek, majd a KMPnek, a párt illegális újságjainak szerkesztője. Politikai tevékenységért 3 évre ítélték el. Kiszabadulását követően a KMP
parasztbizottságának vezetője. 1935–1938 között ismét börtönben ült, majd a Szovjetunióba emigrált. A II. világháború
alatt a Vörös Hadsereg kötelékében részt vett egy balul sikerült partizánakcióban. Tisztázatlan körülmények között
Lengyelországban eltűnt.
110
Bárd (Ármin) András (1900–1967) tisztviselő, kommunista pártmunkás. 1918-ben részt vett a Tanácsköztársaság
harcaiban, majd a 20-as 30-as években az KMP újpesti bizottságának tagja, később titkára lett. Több ízben letartóztatták
és elítélték. 1945-től az MKP újpesti politikai bizottságának és, a Központi Ellenőrző Bizottság (KEB) titkára. 1956
után az MSZMP IV. kerületi titkára.
111
Malatinszky Jenő (1887) rendőr főtanácsos. 1950-es években kitelepítették.
112
Rosner Jenő (később Kovács István) (1911–1981) kárpitos segéd, kommunista politikus. 1927-től vett részt a
kommunista mozgalomban, 1930–33 között a Szovjetunióban tartózkodott. 1933-tól a KIMSZ titkár, majd 1934-ben 8
évre ítélték el. 1942–43-ben a KMP budapesti titkára, a KB titkárságának tagja. 1943-ben ismét letartóztatták, de 1944
őszén megszökött és bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba. 1945-től az MKP, majd az MDP KV és a PB tagja.
1954–56-ban budapesti első titkár. 1956. októberi forradalom idején létrehozott Katonai Bizottság elnöke. 1956–58
között a Szovjetunióban tartózkodott. Következetes rákosista és sztálinista magatartásáért 1962 és 1966 között kizárták
az MSZMP-ből. Később a KEB visszaadta párttagságát.
113
Sebes Sándorné Kolozs Márta (1914–1993) illegális kommunista, diplomata. 1949–1962 között a
Külügyminisztérium (KÜM) munkatársa. 1953-tól a KÜM politikai főosztályvezető
114
Tömpe András (1913–1971) gépészmérnök, kommunista politikus, rendőr vezérőrnagy, diplomata. 1931-ben
kapcsolódott be az illegális KMP munkájába, Barna Péter álnéven írt marxista jellegű cikkeket. Mérnöki diploma
brünni megszerzését követően 1937–39 között századparancsnokként részt vett a spanyol polgárháborúban. Később
Franciaországban internálták, majd mérnöki munkát végzett a Junkers gyárban. 1942-ben hazatért, majd lebukott, de
bizonyítékok hiányában a keletei frontra vezényelték munkaszolgálatosként. A fronton átszökött, majd Nógrádi Sándor
partizánalakulatával tért vissza. 1944 végén megbízást kapott a politikai rendőrség újjászervezésre és a Vidéki
Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályának lett a vezetője. Péter Gáborral történt konfrontációját követően a
spanyolul és több más világnyelven is kiválóan beszélő Tömpe 1947–1959 között a szovjet hírszerzés dél-amerikai
rezidense lett. 1959–61 között először a hírszerzés, majd a politikai nyomozó főosztály vezetője. Következetesen
támogatta a párt megtisztítását a sztálinistáktól, ami miatt Kádár Jánossal is összeütközésbe került. 1963–68 között a
Corvina Könyvkiadó igazgatója, később berlini nagykövet. A művelt, alapvetően idealista beállítottságú Tömpe nem
értett egyet az 1968-as csehszlovákiai bevonulással. A 70-es évek elején politikai támadásoknak lett kitéve, ezért idegei
felmondták a szolgálatot. Önkezével vetett véget életének.
115
Weil Emil (1897–1954) orvos, kommunista vezető, Kossuth–díjas egyetemi tanár. 1928-ban lépet be a KMP-be és a
párt egyik illegális nyomdájáért felelős szervezet vezetője lett. 1936-ban letartóztatták és 10 évi börtönre ítélték el.
Mivel a szervezkedésben résztvevőket kémkedés és hűtlenség gyanújával vették őrizetbe, ezért ügyüket a katonai
elhárító szerv átvette a rendőrségtől. A Margit körúti katonai fogházban börtönorvosként sokat tett a politikai foglyok
életének megmentésért. 1945 után az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára, országgyűlési
képviselő, később washingtoni követ és egyetemi tanár lett. Elismert radiológus professzorként számos szakmai és
állami díj birtokosa. Pikler (Péter) György (1903–1969) közgazdász, kommunista vezető. 1932-től tagja a KMP-nek. A
KB összekötője és a technikai apparátus vezetője, 1935–36-ban a Titkárság tagja. 1936-os lebukások alkalmával
őrizetbe vették és 15 éves fegyházbüntetésre ítélték. 1945-ben szabadult és különböző párt és állami funkciókat látott el.
1948-től a Központi Statisztikai Hivatal elnöke. A 60-as évek végén gazdasági visszaélések gyanúja miatt eljárás indult
ellene, ezért öngyilkos lett.
116
A Honvéd Vezérkar főnökének (Vkf.) 2. Osztályhoz tartozó kémelhárítói feladatokat végző defenzív alosztály
elnevezése.
117
A Horthy Miklós úton álló Gróf Hadik Andrásról elnevezett laktanya (az épület ma: XI. kerület Bartók Béla út 38.) a
két világháború között először a Honvédelmi Minisztérium (HM) hírszerzéssel és kémelhárítással foglalkozó VI-2.
Osztályának, majd az önállóvá vált Vkf 2. Osztály „D” (defenzív) alosztályának volt a központja. A laktanyán belül, a
katonai elhárítás alárendeltségében működött többek közt az 1935-től csendőrtisztekből felállított „K” (kommunista,
vagy kommunistaelhárító) csoport, melyet a baloldali mozgalmakkal kapcsolatba hozható hazaárulási, hűtlenségi és
kémkedési ügyek felderítésére hoztak létre. A defenzív alosztály felügyelete alá tartozó nyílt nyomozások során
előállított, majd előzetes letartóztatásba helyezett személyeket a laktanyában őrizték. 1945-től az épületben a HM
Katonapolitikai Osztálya, majd 1953-tól a Magyar Néphadsereg Vezérkari Főnökség (MNVK) 2. Csoportfőnökség
hírszerző részlegei tartózkodtak, 1990-től a Katonai Felderítő Hivatalnak ad otthont.
118
Földes Pál (1900–1975) textilmérnök, kommunista pártmunkás. Részt vett a Tanácsköztársaságban, majd
Csehszlovákiába emigrált, ahol 1926-ban belépet a kommunista pártba. 1929-ben a Csepeli Posztógyár igazgatója és a
hazai kommunista mozgalom egyik vezetője lett. 1930–1940 között többször volt letartóztatva és elitélve. 1940.
szeptemberében illegálisan a Szovjetunióba távozott és a II. világháború alatt partizánmozgalom egyik parancsnoka
volt. 1946-tól a Textilipari Kutatóintézet igazgatója, 1953-ban Kossuth-díjas, 1957–58-ban londoni követ.
119
Sándor Pál (1901–1972) kommunista filozófus. 1919-től tagja a KMP-nek, majd a Tanácsköztársaság bukása után
rövid ideig börtönben volt. 1921-től Bécsben élt, részt vett a KMP újjászervezésében és filozófiai tanulmányokat
folytatott. Később újságíró lett, majd 1928-tól hazatért és bekapcsolódott az MSZDP baloldali ellenzékének
tevékenységébe. A 100 % és a Társadalmi Szemle című lapok szerkesztője, a szakszervezeti ellenzék egyik
megszervezője. Többször ítélték kisebb börtönbüntetésre, de a hűtlenség és hazaárulás bűntettének vádját bizonyítani
nem tudták. 1945-től különböző párt és állami beosztásokban dolgozott, majd 1950 és 53 között koholt vádak alapján
bebörtönözték. 1954-ben rehabilitálták, 1956–57-ben az MSZMP V. ker. Bizottságának elnöke lett. Nyugdíjazásáig az
Eötvös Lóránd Tudományegyetem filozófiai tanszékének vezetője.
120
Schönstein Sándor (1898–1945) orvos, kommunista pártmunkás. 1926-tól vett részt a munkásmozgalomban.
Kezdetben az MSZDP és más baloldali munkásegyesületek munkájában propagandista, majd 1928-tól lett tagja a KMPnek, ahol a párt egyik elismert kultúrpolitikusává avanzsált. 1932-ben élére állt az egyetlen hazai orvos sztrájknak, de
baloldali radikális szervezőmunkája miatt kizárták az MSZDP-ből. Munkatársa volt több kommunista és marxista
sajtóorgánumnak. 1944-ben letartóztatták és a Bergen–Belsen-i koncentrációs táborban halt meg.
121
Tamás Aladár (1899–1992) író, műfordító, kommunista politikus. 1920-tól vett részt a munkásmozgalomban,
többször letartóztatták. 1925-től az MSZDP-n belül tevékenykedő baloldali ellenzék kultúrális és irodalmi csoportjának
tagja. Több a KMP-hez tartozó illegális és legális lap szerkesztője, a párt vidéki osztályának vezetője. 1932–35 között
börtönbüntetését töltötte, majd szabadulását követően Csehszlovákiában, Franciaországban és Mexikóban végzett
pártszervező munkát. 1946-től a Szikra Könyvkiadó igazgatója, 1955–56-ban a Magyar Írók Szövetsége főtitkára, indiai
követ. Nyugdíjazásáig Magyarország képviselője az ENSZ kulturális szervezetében és az UNESCO-ban.
122
Matuska Szilveszter (1892) tanító, kereskedő. Részt vett az I. világháború oroszországi harcaiban, majd leszerelését
követően előbb tanítói állást vállat, majd kereskedelmi és spekulációs üzleti vállalkozásokba fogott. Matuska máig
tisztázatlan okok miatt több vonatmerényletet is elkövetett az 1930-as évek elején Ausztriában és Németországban. A
legsúlyosabb robbantást 1931. szeptember 12-ről 13-ára virradó éjszaka a Bia és Torbágy közötti vasúti híd ellen
hajtotta végre, melynek 27 halálos áldozata volt. A nyomozás szálai Bécsbe Matuska Szilveszterhez vezettek, akit az
osztrákok a korábbi merényletek miatt is felelősségre vontak. Magyarországon halálra ítélt Matuskát, később az
osztrákok kiadták és később ítéletét a Vácon letöltendő életfogytig tartó fegyházbüntetésre változtatták. 1945 tavaszán a
szovjet bevonuláskor őrizetlenül hagyott börtönből megszökött és ismeretlen helyre távozott. A merényletek
indítóokairól, esetleges politikai motivációiról, azóta is sokféle verzió látott napvilágot Matuska pszichopata
személyiségétől a szélsőjobboldali és nácibarát forgatókönyvvel bezárólag.
123
Hoffmann Ottó (1902–1934) géplakatos, kommunista aktivista. 1929-től volt tagja a KMP-nek, 1930-tól dolgozott a
párt illegális nyomdájában, amiért 6 hónap börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után a Szovjetunióba távozott, majd
hazatért és újra bekapcsolódott a pártmunkába. A budapesti pártbizottság titkáraként 1934-ben letartóztatták.
Kényszervallatás közben tisztázatlan körülmények között életét vesztette.
124
Sallai Imre (1897–1932) magántisztviselő, kommunista vezető. 1917-ben tagja volt a Galilei Körnek, majd
bekapcsolódott az antimilitarista szervezőmunkába és a forradalmi szocialisták csoportjába. 1918-ban letartóztatták,
majd az Őszirózsás Forradalom alatt kiszabadult. Részt vett a KMP megalakításában, 1919-es proletárdiktatúra alatt a
Belügyi Népbiztosság politikai osztályának helyettes vezetője. A bukást követően emigrált és részt vett a kommunista
mozgalom újjászervezésében. Különböző beosztásokban sajtó és propaganda, valamint tudományos-szervező
tevékenységet fejtett ki. 1928-tól az illegális sajtóapparátus kiépítésének fő koordinátora, majd a párt és a KÜB
titkársági tagjaként vezető szerepet játszott a kommunisták hazai politikájának kidolgozásában. 1932 nyarán
letartóztatták és az érvényben lévő statárium következtében a rögtönítélő bíróság a nemzetközi tiltakozás ellenére
halálra ítélte és 1932. július 29-én kivégezték.
125
Fürst Sándor (1903–1932) tisztviselő, kommunista vezető. 1925-ben az MSZDP, 1926-ban a KMP tagja.
Pályafutását a szociáldemokrata Rendező Gárdában kezdte, majd a párt baloldali ellenzékéhez csatlakozott. 1928-től a
szakszervezetekben végzett kommunista agitációt, majd 1929-ben a KMP titkárságának lett munkatársa. Még ez évben
másfél év börtönre ítélték, majd szabadulását követően 1921 februárjában feltételesen szabadlábra került. A KÜB és a
Titkárság vezető beosztású tagjaként és a szakszervezeteken belül működő kommunista sejtek koordinátoraként fontos
szerepet játszott a párt politikájának kialakításában. 1932 nyarán a rendőrség őrizetbe vette, majd a statáriális bíróság
halálra ítélte. 1932. július 29-én kivégezték.
126
Karikás Frigyes (1891–1942) lakatosmunkás, író, kommunista pártmunkás. 1908-tól vett részt a
vasasszakszervezetben és a szocialista munkásmozgalomban. Az I. világháborúban orosz hadifogságba esett, majd
bekapcsolódott az 1917-es forradalmi eseményekbe. A bolsevik párt tagja, később a KMP egyik alapítója. A
Tanácsköztársaságban a 39-es dandár politikai biztosa. A 20-as években Ausztriában, Szovjetunióban
és
Franciaországban végzett pártmunkát. 1931-ben hazatért és a KÜB, valamint a KB vezető munkatársa lett.
Szervezkedés gyanújával 1932-ben letartóztatták és statáriális bíróság elé akarták állítani. A nemzetközi tiltakozás miatt
ügyét elkülönítették a Sallai–Fürst-pertől és a rendes bíróság 3 év börtönbüntetésre ítélte. 1935-ben a Szovjetunióba
emigrált. 1938-ban a koholt vádak alapján letartóztatták. A sztálini terror áldozataként egy koncentrációs táborban halt
meg.
127
Molnár René (1896–1942) jogász, kommunista politikus. 1923-ban kapcsolódott be a munkásmozgalomba és az
MSZDP, majd 1930-től a KMP tagja lett. A Magyarországi Vörös Segély ügyvédjeként több kommunista ellenes
perben – többek közt a Sallai–Fürst perben – védő. A lebukások miatt 1932 szeptemberében a Szovjetunióba emigrált,
ahol különböző kutatóintézeteknél tudományos tevékenységet folytatott. Publikációi, írásai az Új Hang c. irodalmi
folyóiratban Kőrösi György álnéven jelentek meg. 1939-ben koholt vádak alapján letartóztatták, elítélték. 1942
novemberében fogságban hunyt el.
128
Helyesen Schiess József (1905) mázolósegéd, anarcho-kommunista aktivista. A fiatal munkanélküli festősegéd az
1920-as évek közepén munkát keresett Franciaországban, majd csatlakozott a Nyugat-Európában jelentős erőt képviselő
anarcho-kommunista szervezetekhez. 1931-ben hazatért Magyarországra és az anarcho-kommunizmus ún. platformista
irányzatának híveként különböző merényleteket szervezett 1932 és 1934 között. Az inkább szimbolikus jellegű, házilag
készített bombákkal kivitelezett merényletek a „tett propagandájának” eszközéül szolgáltak, amivel a közvéleményt
kívánták „felrázni” a csoport tagjai. Az egyik bombát Hetényi Imre főkapitányhelyettes lakása előtt találták meg a
detektívek. A KMP elítélte és fasiszta, valamint rendőrspicli akciónak tartotta az „anarchista” merényleteket, de a
politikai osztály is nagy erőkkel dolgozott a tettesek felderítésén. 1934-ben Schiess Józsefet, később a csoportjának
többi tagját őrizetbe vette a rendőrség. Schiesst 12 évi fegyházra ítélték.
129
Sasvári (Subicz) István (1887) detektív felügyelő. A 1932-től tagja a baloldalellenes nyomozásokat lefolytató Hain csoportnak. Munkája során minden jelentősebb nyomozásban részt vett. A háború után a népbíróság 10 év
börtönbüntetésre ítélte. 1959-ben a BM Politikai Nyomozó Főosztály őrizetbe vette.
130
Kémeri Nagy Imre (1903–1942) tanár, újságíró, katona, szélsőjobboldali agitátor. 1922-ben szökött át Erdélyből
Magyarországra és a Turul Werbőczy Bajtársi Egyesület főlövészmestere lett. Vezető szerepet játszott az egyetemisták
szélsőjobboldali, antiszemita megmozdulásában a 20-as évek közepén. Összekötő volt a Turul és a Magyar Országos
Véderő Egylet között, majd állástalan középiskolai tanár, alkalmi munkás, illetve újságíró volt. 1937-ben csatlakozott a
Balogh István-féle Magyar Nemzetiszocialista Párthoz, kapcsolatba került a Szálasi Ferenc vezette pártalakulatokkal is.
Szálasival több kérdésben nézeteltérései voltak, ezért a mozgalmi politizálás más területén fejtett ki nagy aktivitást.
Kezdeményezője és szervezője volt a félkatonai Kopjás alakulatok létrehozásának, többször véres utcai verekedéseket
provokált a szociáldemokrata ifjúmunkásokkal. Néhány uszító cikke, verekedései (egy alkalommal Ignotust a Nyugat
szerkesztőjét is tettleg bántalmazta) miatt kisebb szabadságvesztésre ítélték. 1938–39-ben egyik parancsnoka volt a
Rongyos Gárdának, részt vett az erdélyi bevonulásban. Később önkéntesként harcolt a szovjet–finn háborúban, a
finnországi magyar légi parancsnoka lett századosi rendfokozattal. 1942-ben a keletei fronton részt vett több
partizánvadász akcióban, ahol megsebesült és Varsóban elhunyt. Gondolkodására egyaránt jellemző volt a fasiszta
jellegű agresszív nacionalizmus, az antiszemitizmus és a baloldal ellenesség, ugyanakkor többször feltétlen Horthyhűségéről tett tanúbizonyságot.
131
Hubay Kálmán (1902–1946) újságíró, nyilaskeresztes politikus, országgyűlési képviselő. A jogakadémiai diploma
megszerzését követően újságíróként tevékenykedett Miskolcon. 1933-ban Gömbös Gyula meghívására elvállalta a
jobboldali Függetlenség c. napilap felelős szerkesztését, később a Gömbös párti Esti Újság alapítója lett. 1937-ben több
szélsőjobboldali csoporttal együtt csatlakozott Szálasi Ferenc pártjához. 1939-ben fajvédő programmal országgyűlési
képviselővé választották. Szálasi börtönbüntetésének letöltése idején a Nyilaskeresztes Párt vezetője, később Szálasi
helyettese. 1942-ben szakított Szálasival és a Pálffy Fidél-féle Nemzetiszocialista Párthoz csatlakozott. A nyilas puccs
után kultuszminiszteri tárcát kapott, majd a háború végén amerikai fogságba esett. A népbíróság halálra ítélte és
kivégezték.
132
Szántó Imre (fedőneve Nagy István) A 20-as évektől vett részt a szocialista munkásmozgalomban. Mozgékonysága
révén, kiváló szervezőkészségének köszönhetően elismert és megbecsült tagja lett a szociáldemokrata és a
szakszervezeti mozgalomnak. Az egyik lebukása során szervezték be a politikai osztály munkatársai. Szántó széleskörű
ismeretségre tett szert az illegális kommunista párt aktivistáinak körében és információkat szolgáltatott a kommunisták
és a szociáldemokrata ellenzék közötti kapcsolatokról. Valóságos hírszolgálatot üzemeltetett a rendőrség megbízásából,
több mozgalmár és pártaktivista is tudtán kívül neki dolgozott. Pontos értesülései voltak az 1937. szeptemberi Tompa
utcai nyilas pártház megtámadásának előkészületeiről is, ezért a rendőrség az ő útmutatásai alapján tudta elfogni a
támadókat. Szántó elsősorban Hetényi és Sombor megbízható ügynökének számított, akik kiemelt javadalmazásban
részesítették. 1944. március 19-i német bevonulást követően Hain Péter a politikai osztály vezetője a németekkel
elhurcoltatta. Fogságban hunyt el.
133
Ságvári Endre (1913–1944) jogász, tisztviselő, kommunista vezető. Egyetemi tanulmányai alatt ismerkedett meg a
marxizmussal, majd 1936-tól tagja lett az MSZDP VII. ker. ifjúsági csoportjának, később az Országos Ifjúsági Bizottság
(OIB) egyik szervezője, vezetője lett. A szociáldemokrata és munkásszervezetek elleni fokozódó szélsőjobboldali
támadások hatására radikalizálódott és az egyik szervezője volt az 1937. szeptemberi Tompa utcai nyilas pártház
megtámadásának. Tettéért 8 havi börtönbüntetést kapott. Kiszabadulása után bekapcsolódott az ifjúsági mozgalomba,
majd belépett a KMP-be és Kulich Gyulával szervezte újjá a szociáldemokrata és kommunista ifjúmunkásokat egyaránt
tömörítő Országos Ifjúsági Bizottság. Az 1940-es évek elejétől a KMP-t súlytó letartóztatási hullámot sikerült
elkerülnie, ezért fokozatosan a párt egyik meghatározó vezetőjévé vált. A németellenes és antifasiszta hazai összefogás
kezdeményezője, a függetlenségi mozgalom egyik irányítója lett, több háborúellenes megmozdulás szervezésében részt
vett. Az 1943-ban létrehozott Békepárt technikai apparátusának koordinátora, a nyomdai és sajtótermékek felelőse. Az
ellenforradalmi rendszer állambiztonság szervei a 1942-től az első számú közellenségként tartották nyilván. 1944. július
27-én egy budai cukrászdában a csendőrnyomozókkal és politikai detektívekkel vívott tűzharcban meghalt.